A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debreceni VSC hétfőn tett bejelentést arról, hogy a következő meccsén még a megbízott edzője irányít, majd kinevezi főállású vezetőedzőjét…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a belgrádi születésű, de angol állampolgár Nesztor El Maestro lehet a Debreceni VSC első számú jelöltje a csapat vezetőedzői volt posztjára, ám a tréner neve az FC DAC 1904 jelöltjei közt is szerepel.
A 41 éves szakember 2006 óta edzősködik, kezdetben segédedzőként dolgozott több német és osztrák csapatoknál, 2017 óta viszont rendszeresen vezetőedzként vállal szerepet. El Maestro eddigi legnagyobb sikerét a 2017-2018-as idényben a Spartak Trnava vezetőedzőjeként érte el, amikor a nagyszombatiakkal szlovák bajnok lett. Azóta két ízben volt a bolgár CSZKA Szófia vezetőedzője, valamint irányította az osztrák Sturm Grazot, a szaúdi Al-Taawount és a török Göztepe Izmirt is.
A haon.hu portálja napközben arról számolt be, hogy a Juventus és a Real Madrid egykori kiváló argentin csatára, Juan Esnáider is jelölt a posztra, aki azonban edzőként eddig nem ért el számottevő eredményeket csapataival.
A hajdúságiak kispadjáról a most zajló szezonban már két edzőnek, Szrdjan Blagojevicsnek és Máté Csabának is mennie kellett a kispadról a csapat rossz szereplése miatt. Az együttest jelenleg megbízott edzőként Dombi Tibor irányítja.
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…