A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 12. fordulójának szombati játéknapján a Cagliari otthonába látogatott az AC Milan.
(Photo by Claudio Villa/AC Milan via Getty Images)
A Cagliari már a 2. percben megszerezte a vezetést, Viola tekert be egy szögletet, ami megcsúszott Luperto fején, a hosszún üresen álló Zortea pedig kapásból kilőtte a hosszú alsót, 1-0! Az AC Milan azonban az első negyedóra végén egyenlíteni tudott, Reijnders adott kiváló labdát Leaónak, a portugál támadó pedig remekül emelte át Sherri felett a labdát, 1-1! A hazaiak hiába játszottak jobban az első játékrészben, a szünetre mégis a milánóiak mehettek előnnyel. A 40. percben Thiaw szerzett labdát, ami odacsordogált Fofana elé, a francia középpályás pedig azonnal kiugratta Leaót, aki simán lefutotta Lupertót, majd kicselezte Sherrit és az üres kapuba gurított, 1-2!
A második játékrész elején is gólt tudtak szerezni a hazaiak, egy lecsorgó labdába nagyon rosszul ért bele Fofana, így Zappa ugorhatott ki ziccerben, amit nem is hibázott el, Maignan lábai mellett a kapuba passzolt, 2-2! A vendégek viszont ismét magukhoz ragadták a vezetést, Pulisic kapott egy labdát, majd takarásból kapura lőtt 13-14 méterről, amit Sherri ugyan védeni tudott, de pontosan a pár perce csereként beálló Tammy Abraham elé ütött, az angol csatár pedig az üres kapuba passzolt, 2-3! A milánóiak azonban nem bírták ki a mérkőzés végéig, a 89. percben Augello beadását Zappa vágta 12 méterről a kapuba, 3-3! Az AC Milan nagyon fontos két pontot bukott el, míg a Cagliari nagyon fontos egyet szerzett meg.
Cagliari – AC Milan 3-3 (1-2)
Helyszín: Unipol Domus (Cagliari), Vezette: M. Fabbri
Gólszerzők: Zortea (2.), Zappa (53., 89.) ill. Leao (15., 40.), Abraham (69.)
Sárga lap: – ill. Fofana (62.), Hernández (90+1.)
Kiállítás: – ill. –
Cagliari: Sherri – Zappa, Palomino (Wieteska 74.), Luperto, Augello – Makoumbou (Marin 79.), Deiola – Zortea (Lapadula 79.), Viola (Gaetano 73.), Luvumbo – Piccoli (Pavoletti 79.). Vezetőedző: Davide Nicola
AC Milan: Maignan – Emerson (Tomori 81.), Thiaw, Pavlovic, Hernández – Fofana, Reijnders – Chukwueze (Loftus-Cheek 65.), Pulisic (Musa 82.), Leao (Okafor 82.) – Camarda (Abraham 69.). Vezetőedző: Paulo Fonseca
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 12. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Csütörtök:
Genoa – Como 1-1
Péntek:
Lecce – Empoli 1-1
Szombat:
Venezia – Parma 1-2
Cagliari – AC Milan 3-3
20:45 Juventus – Torino (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
12:30 Atalanta – Udinese (Tv: Aréna 4)
15:00 AS Roma – Bologna
15:00 Fiorentina – Verona
18:00 Monza – Lazio
20:45 Inter – Napoli
A bajnokság állása:
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…
Két magyar játékos csapat is összecsap egymással…
Ezzel szemben az AS Roma egymás után negyedszer maradt pont nélkül!
Lehet, hogy ebben a naptári évben már nem léphet pályára!
A Fenerbahce kihasználta a listavezető ősi rivális Galatasaray botálását…
Ruben Amorim beszélt játékosa állapotáról
Egy ajánlat a hírek szerint már ott van az asztalon
Az Inter elleni találkozón esett össze…
Szerződése még két évig érvényes lenne, de látványosan keveset játszik a szezonban…