Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
Az olasz bajnokság (Serie A) 12. fordulójának vasárnapi játéknapján rendezték a forduló rangadóját, az Inter fogadta a Napolit.
(Photo by Piero Cruciatti/Anadolu via Getty Images)
A mérkőzés első komolyabb lehetősége a 23. percben alakult ki, a Napoli pedig meg is szerezte belőle a vezetést. A baloldalról ívelt be Kvaratskhelia egy szögletet a rövid irányába, amibe Rrahmani tette bele a lábát, majd a kaputól két méterre McTominay is beletette a lábát, így a jobb alsóban kötött ki a labda, 0-1! A 43. percben azonban egyenlíteni tudott az Inter, Bastoni passzolt Calhanoglunak, a török középpályás pedig átvette, majd tolt egyet a labdán és a kígyótérről óriási gólt akasztott a nápolyiak kapujába, 1-1!
Az 52. percben Federico Dimarco lőhetett ígéretes helyről kapura, azonban centikkel elkerülte a kaput. A 72. percben Frank Anguissa szabálytalanságát követően büntetőhöz jutott az Inter, viszont Calhanoglu nem tudta értékesíteni, csak a kapufát találta el. A hosszabbítással együtt hátralévő bő 20 percben pedig már semmi érdekes nem történt, így döntetlennel zárult a forduló rangadója. A Napoli a döntetlennel megtartotta első helyét, egy ponttal megelőzve négy csapatot, nevezetesen az Atalantát, a Fiorentinát, az Intert és a Laziót, míg két ponttal a Juventust.
Inter – Napoli 1-1 (1-1)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (Milánó), Vezette: M. Mariani
Gólszerzők: Calhanoglu (43.) ill. McTominay (23.)
Sárga lap: S. Inzaghi (56. – pályán kívül), Dumfries (80.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Inter: Sommer – Pavard, Acerbi, Bastoni (De Vrij 89.) – Dumfries, Barella, Calhanoglu (Zielinski 82.), Mkhitaryan, Dimaco (Darmian 83.) – L. Martínez (Arnautovic 89.), Thuram (Taremi 82.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Buongiorno, Olivera – Anguissa, Gilmour (Lobotka 60.), McTominay – Politano (Ngonge 84.), Lukaku (Simeone 77.), Kvaratskhelia. Vezetőedző: Antonio Conte
A mérkőzés összefoglalója:
A 12. forduló eredményei és további programja:
Csütörtök:
Genoa – Como 1-1
Péntek:
Lecce – Empoli 1-1
Szombat:
Venezia – Parma 1-2
Cagliari – AC Milan 3-3
Juventus – Torino 2-0
Vasárnap:
Atalanta – Udinese 2-1
AS Roma – Bologna 2-3
Fiorentina – Hellas Verona 3-1
Monza – Lazio 0-1
Inter – Napoli 1-1
A bajnokság aktuális állása:
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”