Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
Az olasz bajnokság (Serie A) 12. fordulójának vasárnapi játéknapjának délutánján a remek formát mutató Fiorentina a Veronát fogadta.
(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)
A Fiorentina számára kiválóan kezdődött a mérkőzés, ugyanis már a 4. percben előnyt szereztek. Egy labdaszerzést követően gyors kontratámadást indítottak, a védők mögé remekül bemozgó Moise Keant indította Lucas Beltran, az olasz támadó pedig Montipo lábai alatt a kapuba lőtte a labdát, 1-0! A 18. percben azonban egyenlíteni tudtak a vendégek, a firenzeiek térfelén szerzett labdát együttes erővel Duda és Serdar, majd utóbbi megindult az ellenfél kapuja felé és jó 19-20 méterről a jobb felsőbe lőtt, 1-1! A szünetig pedig már több komoly lehetőség nem alakult ki, így döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
Az 50. percben Andrea Colpani lőhetett ígéretes helyről, viszont próbálkozása centikkel elkerülte a kaput. Az 59. percben újra magához ragadta az előnyt a firenzei együttes, Yacine Adli szögletét követően Moise Kean tudott eredményes lenni, 2-1! A fiatal csatár úgy fest magára talált a Fiorentinánál, ugyanis ez már a hetedik gólja volt a bajnokságban, míg a Juventusban az elmúlt idényben 19 meccsen egyetlen gólt sem tudott szerzeni. A fiatal olasz támadó formáját mi sem bizonyítja jobban, hogy a hosszabbítás második percében megszerezte csapata és saját maga harmadik gólját is a mérkőzésen, amivel beállította a 3-1-gyes végeredményt. A Fiorentina a győzelmével befogta a listavezető Napolit és a második helyezett Atalantát, és egy ponttal megy a Juventus és Inter kettős előtt, azonban a nápolyiak és a milánói kék-feketék az este folyamán egymással mérkőznek meg.
Fiorentina – Verona 3-1 (1-1)
Helyszín: Stadio Artemio Franchi (Firenze), Vezette: L. Zufferli
Gólszerzők: M. Kean (4., 59., 90+2.) ill. S. Serdar (18.)
Sárga lap: M. Kean (90+3.) ill. D. Coppola (35.), S. Serdar (54.)
Kiállítás: – ill. –
Fiorentina: De Gea – Dodo, Comuzzo, Ranieri, Gosens – Adli (Richardson 79.), Bove (Mandragora 87.) – Colpani (Kayode 84.), Beltran (Kouame 79.), Sottil (Parisi 83.) – Kean. Vezetőedző: Raffaele Palladino
Verona: Montipo – Tchatchoua, Magnani, Coppola, Bradaric (Daniliuc 82.) – Serdar (Kastanos 75.), Duda – Suslov (Belahyane 66.), Harroui, Lazovic (Sarr 74.) – Tengstedt (Mosquera 66.). Vezetőedző: Paolo Zanetti
A mérkőzés összefoglalója:
A 12. forduló eredményei és további programja:
Csütörtök:
Genoa – Como 1-1
Péntek:
Lecce – Empoli 1-1
Szombat:
Venezia – Parma 1-2
Cagliari – AC Milan 3-3
Juventus – Torino 2-0
Vasárnap:
Atalanta – Udinese 2-1
AS Roma – Bologna 2-3
Fiorentina – Hellas Verona 3-1
18:00 Monza – Lazio
20:45 Inter – Napoli
A bajnokság aktuális állása:
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”