Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
Csütörtökön négy Nemzetek Ligája mérkőzést követhetünk figyelemmel. Az A-ligában rangadót rendeznek, a belgák az olaszokat fogadják, és ha utóbbi legalább egy döntetlent elér a találkozón, akkor biztosan továbbjutott a negyeddöntőbe. A csoport másik mérkőzésén Franciaország látja vendégül Izrealt, itt pedig a hazaiaknak lehet elegendő egy iksz, azonban Didier Deschamps és fiai számára minden bizonnyal csak a győzelem az elfogadható út. A B-ligában Anglia próbál meg visszavágni a görögöknek, míg Ausztria a kazah válogatott otthonában próbálja meg bebiztosítani a továbbjutását.
(Photo by Mark Scates/SNS Group via Getty Images)
A CSÜTÖRTÖKI FUTBALLPROGRAM:
NEMZETEK LIGÁJA, 5. FORDULÓ
A-LIGA
20:45 Belgium – Olaszország (Tv: Spíler2)
20:45 Franciaország – Izrael (Tv: Aréna 4)
B-LIGA
16:00 Kazahsztán – Ausztria (Tv: Spíler2)
20:45 Görögország – Anglia (Tv: Spíler1)
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”