Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gyász: elhunyt a BEK-győztes román kapus

65 esztendős korában elhunyt a Steaua Bukarest egykori legendás hálóőre…

(Photo by Vasile Mihai-Antonio/Getty Images)

65 éves korában a hétfőin napon elhunyt a Steaua Bukarest legendás kapusa, Helmut Duckadam.

A néhai kiváló kapus annak idején két bajnoki címet nyert a Bölöni Lászlót is soraiban tudó fővárosiakkal, az 1986-os BEK-döntőben pedig négy tizenegyest hárított a Barcelona ellen, mellyel a “sevillai hős” néven híresült el.

Az egykori kiváló kapus évek óta súlyos egészségügyi problémákkal küzdött: ötször műtötték a karját, protézis volt a térdében, és elmondása szerint 1986 óta 18-20 tablettát szedett naponta. Szeptemberben szívműtéten esett át, és szombaton újra kórházba került, mert rosszul érezte magát, majd hétfő hajnalban elhunyt.

“Ilyen fiatalon magához szólította a jó Isten… Mintha szíven csaptak volna, annyira lesújt a halálhíre. Emberként és csapattársként egyaránt kiváló volt, kulcsszerepet töltött be abban az óriási sikert elérő Steaua Bucuresti-ben. Nem voltunk barátok, viszont a BEK-győzelem, no meg az a csapategység, amely jellemzett minket, mindannyiunkat összekötött” – nyilatkozta a gyászoló Bölöni László a Nemzeti Sportnak.