Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: menesztette edzőjét a sereghajtó – HIVATALOS

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Valladolid fontos lépésre szántal el magát…

(Photo By Dennis Agyeman/Europa Press via Getty Images)

A Real Valladolid hivatalos oldalán jelentette be, hogy az Atlético Madrid elleni, 5-0-s vereséget követően megköszönték a csapat vezetőedzője, Paulo Pezzolano eddigi munkáját.

A 41 éves uruguayi szakember a 2017 óta tartó edzői pályafutása alatt hazájában a Torque és a Liverpool Montevideo edzője volt, 2019 és 2021 között pedig a mexikói CF Pachucát irányította, majd Ronaldo először a brazil csapatához, a Cruzeiróhoz nevezte ki, melyet 2022-ben feljuttatott a brazil első osztályba az országos másodosztály megnyerésével. Ezt követően az egykori aranylabdás brazil futballista 2023 tavaszán a Valladolid kispadjára nevezte ki őt.

Pezzolano vezetésével a lila-fehérek ugyan nem tudták elkerülni a kiesést 2023-ban, de az elmúlt idényben visszajutottak a másodosztályból, ám az aktuális szezonban ismét gyengélkednek. A kasztíliai együttes 15 forduló alatt mindössze két meccset nyert meg a La Ligában, 9 pontjával pedig sereghajtó a bajnokságban az idény feléhez közeledve.

Pezzolano minden sorozatot figyelembe véve 71 mérkőzésen irányította a Valladolidot, amely ezalatt 28-28 győzelmet és vereséget regisztrált 15 pontosztozkodás mellett.