Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Az olasz bajnokság (Serie A) 14. fordulójának záró mérkőzését az AS Roma és az Atalanta játszotta.
(Photo by Ciro De Luca/NurPhoto via Getty Images)
Komoly iramban kezdték a felek a mérkőzést, és az első nagy védésre csupán a 4. percig kellett várni. Ekkor Paredes vállalt el egy távoli lövést, miután senki sem lépett ki rá a védelemből, így Carnesecchinek kellett bravúrral szögletre ütnie a jobb alsóba tartó labdát. A 13. minutumban egy újabb veszélyes távoli lövést lehetett feljegyezni, Koné kísérlete centikkel kerülte a vendégek kapuját. Az első percekben nagyon aktív volt az Atalanta támadósora, ezt követően viszont a Roma teljesen átvette az irányítást a mezőnyben is és nagyon jól semlegesítették a vendégek gólerős támadósorát. A félidő utolsó harmadában inkább az Atalanta akarata érvényesült, de ezen az oldalon is rendre elmaradtak a pontos utolsó passzok, így nem tudták igazán komoly helyzetet kialakítani, és gól nélküli állással vonultak szünetre a felek.
A második játékrész első nagy lehetősége a hazaiak nevéhez fűződött, a 48. percben ugyanis Dybala passza után Dovbyk került ziccerbe, de az ukrán támadó nem tudta eltenni a labdát a kapujából jól kimozduló Carnesecchi mellett. A következő nagy eseményig egészen a 69. percig kellett várni, ekkor viszont megszerezte a vezetést az Atalanta! Egy kifejelt labdát de Roon lőtt kapura a tizenhatos vonaláról, a labda pedig Celiken irányt változtatva a bal alsó sarokban kötött ki, 0-1! A 76. percben közel járt az egyenlítéshez a Roma, El Shaarawy beadása után ugyanis Mancini érte el a labdát, de a védő már nem tudta kapura irányítani a játékszert. A véghajrában próbálkozott becsülettel a Roma, de a 89. percben az Atalanta le tudta zárni a három pont sorsát! Cuadrado ívelt be egy szögletet a rövidre, amit Zaniolo a hosszú alsóba csúsztatott, 0-2! A ráadásban a Roma már nem tudott csodát tenni, így az Atalanta zsinórban nyolcadik győzelmét is elkönyvelhette a bajnokságban.
AS Roma – Atalanta 0-2 (0-0)
Helyszín: Stadio Olimpico Vezette: M. Guida
Gólszerzők: –ill. de Roon (69.), Zaniolo (89.)
Sárga lapok: Dybala (54.), El Shaarawy (90+4.) ill. Hien (78.), Kolasinac (88.), Zaniolo (90.)
Kiállítás: –ill.-
AS Roma: Svilar – Ndicka, Hummels (El Shaarawy 74.), Mancini – Angelino, Paredes, Koné, Cristante (Zalewski 82.), Celik (Saelemaekers 72.) – Dybala (Soulé 82.), Dovbyk (Shomurodov 62.) Vezetőedző: Claudio Ranieri
Atalanta: Carnesecchi – Kossounou (Djimsiti 83.), Hien, Kolasinac – Bellanova, de Roon, Ederson, Ruggeri (Cuadrado 54.) – De Ketelaere (Zaniolo 63.), Lookman (Brescianini 64.) – Retegui (Samardzic 54.) Vezetőedző: Tullio Gritti
A mérkőzés összefoglalója:
A 14. forduló eredményei:
Péntek:
Cagliari – Hellas Verona 1-0
Szombat:
Como – Monza 1-1
AC Milan – Empoli 3-0
Bologna – Venezia 3-0
Vasárnap:
Udinese – Genoa 0-2
Parma – Lazio 3-1
Torino – Napoli 0-1
Fiorentina – Inter – Elhalasztva
Lecce – Juventus 1-1
Hétfő:
AS Roma – Atalanta 0-2
A bajnokság aktuális állása:
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…