Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Az elmúlt hétvégén megrázó események történtek a nyugat-afrikai országban…
(Photo by Daniela Porcelli/ISI/Getty Images)
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint legalább száz ember életét veszíthette Guineában, amikor egy labdarúgó-mérkőzésen történt rendbontásban szurkolók estek egymásnak.
A nyugat-afrikai ország második legnagyobb városában N’Zerekoréban rendezték azt a mérkőzést, amely Mamadi Doumbouya ideiglenes elnököt volt hivatott megünnepelni. A beszámolók szerint egy kétes játékvezetői ítélet után szabadultak el az indulatok, a drukkerek a pályára özönlöttek és rettenetes harc vette kezdetét. A beszámolók szerint az utcán is folytatódott az összecsapás, a sérültekkel pedig megteltek a környékbeli kórházak.
“A kórházban holttestek sorakoznak, ameddig a szem ellát. Mások a folyosókon fekszenek a földön. A hullaház tele van” – festett lesújtó képet az állapotokról az idézett guineai orvos a Daily Mail cikkében.
“A kormány folyamatosan figyeli a helyzetet, és higgadtságra szólít annak érdekében, hogy az egészségügyi szakemberek hatékonyan tudjanak segítséget nyújtani a sérülteknek” – jelentette ki Amadou Oury Bah miniszterelnök.
A rangadó.hu beszámolójából kiderült, hogy Doumbouya 2021 szeptemberében erőszakkal ragadta magához a hatalmat Alpha Conde elnök megbuktatásával, aki az akkori ezredest egy elit alakulat élére helyezte, amelynek feladata az államfő védelme volt az ilyen puccsoktól. Nemzetközi nyomásra ígéretet tett arra, hogy 2024 végéig visszaadja a hatalmat egy polgári kormánynak, de azóta világossá tette, hogy nem fogja. Elnöksége alatt az ellenzéki vezetőt letartóztattak, bíróság elé állítottak vagy száműzetésbe kényszerítettek. Ugyan a puccsot követő átmeneti charta kimondta, hogy a juntának egyetlen tagja sem ndul a helyi választáson, Doumbaya mégis jelölt, mert követői biztosították a támogatásukról.
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…