Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
A török labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 14. fordulójának hétfői játéknapján a bajnoki címért küzdő Fenerbahce a kiesés elől menekülő Gaziantep együttesét látta vendégül.
(Photo by Oguz Yeter/Anadolu via Getty Images)
A Fenerbahce már a mérkőzés 3. percében megszerezte a vezetést, az ellenfél térfelének a közepén Yuksek lépett oda a sokat tétovázó Maximnak, a labda pedig pont En Nesyri elé gurult, aki rávezette a védelemre, majd a lendületből érkező Oguz Aydin elé tálalt, a török szélső pedig belőtte ziccerét, 1-0! A 9. percben növelhette volna előnyét az isztambuli együttes, de Dusan Tadic átadását követően En Nesyri nem találta el a kaput ígéretes helyzetből. A következő lehetőségig egészen a 42. percig kellett várni, akkor viszont egyenlíteni tudnak a vendégek, Ndiaye ívelte fel remekül a labdát David Okerekére, aki mellkassal a kapu irányába átvette a labdát a védők között, a ziccert elsőre Livakovic hárítani tudta, de a kipattanónál már tehetetlen volt a horvát hálóőr, 1-1! A szünetre ennek következtében döntetlennel mentek a csapatok.
A második játékrész első helyzetére az 57. percig kellett várni, a csereként beálló Allan Saint-Maximin fejezte be lövéssel az egyik akciót, de Sokratis Dioudis bravúrral védeni tudta a francia játékos próbálkozását. A Fenerbahce támadógépezete nem működött zökkenőmentesen, azonban egy szögletből ismét megtudták szerezni a vezetést a 78. percben, Dusan Tadic ívelte az ötös magasságába a labdát, amire Rodrigo Becao ment fel a legjobb ütemben és bólintott a kapuba, 2-1! A 89. percben bebiztosította a győzelmét a hazai együttes, Fred ívelt egy hosszú labdát Edin Dzeko irányába, a bosnyák csatár pedig kapásból felvágta a rövid felsőbe, 3-1! A Fenerbahce a győzelmével kihasználta a Galatasaray botlását és megközelítette a listavezetőt három pontra.
Fenerbahce – Gaziantep 3-1 (1-1)
Helyszín: Ulker Stadium Şükrü Saracoğlu (Isztambul), Vezette: A. Akarsu
Gólszerzők: O. Aydin (3.), R. Becao (78.), E. Dzeko (89.) ill. D. Okereke (41.)
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 14. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Antalyaspor – Sivasspor 2-1
Szombat:
Samsunspor – Bodrumspor 4-0
Adana Demirspor – Konyaspor 0-1
Alanyaspor – Trabzonspor 2-1
Basaksehir – Göztepe 4-1
Vasárnap:
Rizespor – Kayserispor 3-0
Galatasaray – Eyüpspor 2-2
Hétfő:
Fenerbahce – Gaziantep 3-1
Hatayspor – Besiktas 1-1
A bajnokság állása:
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!
Utolsó helyen zártak a csoportban…
A Bayern München is figyeli a játékost!
Így alakulhatnak a csoportok…
A védelmét erősítené meg a portugál szakember…
Nem sokat tétlenkedett…
Több mint meglepő átigazolás lenne, főleg januárban…
Újabb felkészülési meccset vívnak…
Sorsdöntő kupameccs következik szerdán Lipcsében…