A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
A jelenlegi megállapodása 2028 nyaráig köti a csapathoz!
Negatív szempontból ugyan, de emlékezetesre sikeredett a találkozó a kapus számára…
Mutatjuk a lista mindkét oldalát…
Januártól csatlakozik az együtteshez…
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) a 19. fordulót hozták előre a Barcelona számára, ami így a Mallorca otthonába látogatott.
(Photo By Ricardo Larreina/Europa Press via Getty Images)
Az első félidőben még megvoltak a helyzetei a Mallorcának, és veszélyeztetett, ám a Barcelona szerezte meg igen hamar, a 12. percben szerezte meg a vezetést: a labda pontosan Ferrán Torres elé pattant a kapu előterében, ő pedig közelről magabiztosan lőtt a kapuba. A 19. percben a spanyol támadó ismét helyzetbe került, ekkor egy beadást követően kicsit korán lőtte el a labdát a kapu közepe felé, így Roman számára nem okozott gondot a lövés. Sokpasszos játékot játszott a Barca, próbált rést találni a pajzson, de nem nagyon jutott előre. A 43. percben aztán kiegyenlített a Mallorca: Muriqi kapta meg Maffeo labdáját, majd neki csak annyi dolga volt, hogy az üres kapuba lője a labdát.
A második félidő azonban már egyértelműen a Barcelonáé volt, és szinte végig ostromolták a hazaiak kapuját. Az 50. percben Ferrán Torres kapott remek passzt, majd hatalmas helyzetet hagyott ki, miután kevéssel a kapu bal oldala mellé lőtt. Az 53. percben Raphinha lövését védte bravúrral a kapus, majd az 55. percben Mojica szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott a Barca: Raphinha állt a labda mögé, majd a jobb alsóba lőtt, ezzel ismét vezetést szerzett a csapatának. A 72. percben ott lett volna az egyenlítési lehetőség a Mallorca előtt, amikor Dani Rodriguez szabadult meg az őrzőjétől és távoli lövésével megpróbálta veszélyeztetni az ellenfél kapuját. Ezt követően azonban beindult a gólgyár a katalánoknál. A 74. percben jött a harmadik a Barca-gól: Yamal tette a labdát Raphinha elé, aki közelről kilőtte a bal alsó sarkot, esélyt sem adva a kapusnak. Öt perccel később jött is a negyedik: de Jong jókor volt jó helyen, ezért övé lett a labda, amit be is lőtt a jobb alsó sarokba. A 84. percben zárták le a katalánok a mérkőzést az ötödik góljukkal: de Jong lágy passza a kapu előtt Pau Victor elé érkezett, ő pedig közelről a hálóba lőtt. Erre már nem tudott válaszolni a Mallorca és maradt az eredmény.
Mallorca – Barcelona 1-5 (1-1)
Helyszín: Estadi Mallorca Son Moix (Palma de Mallorca) Vezette: Jesus Gil Manzano
Gólszerzők: Mariqi (43.) ill. Ferrán Torres (12.), Raphinha (56. – büntetőből, 74.), de Jong (79.), Pau Victor (84.)
Sárga lap: Maffeo (34.), Raillo (51.), Mojica (55.), Prats (58.) ill. Cubarsi (3.), Casado (23.), Pedri (60.)
Kiállítás: – ill. –
Mallorca: Román, Raíllo, Valjent, Mojica, Maffeo (Larin, 78.), Samú Costa, Morlanes, Darder (Dani Rodríguez, 67.), Valery Fernández (Navarro, 67.), Antonio Sánchez (Morey, 78.), Muriqi (Prats, 78.). Vezetőedző: Jagoba Arrasate
Barcelona: Pena, Inigo Martínez, Cubarsí, Balde, Koundé, Olmo (de Jong, 72.), Casadó (Eric García, 82.), Pedri (Gavi, 82.), Ferrán Torres (Pau Víctor, 73.), Raphinha (Fermín López, 87.), Yamal. Vezetőedző: Hansi Flick
A 19. forduló eredményei és további programja:
Kedd:
Mallorca – Barcelona 1-5
Szerda:
21:00 Athletic Bilbao – Real Madrid (Tv: Spíler 2)
A klub 25 millió eurót kér érte
A Chelsea és az Arsenal érdeklődéséről is lehetett hallani…
Több európai csapat érdeklődését felkeltette…
A jelenlegi megállapodása 2028 nyaráig köti a csapathoz!
Negatív szempontból ugyan, de emlékezetesre sikeredett a találkozó a kapus számára…
Mutatjuk a lista mindkét oldalát…
Januártól csatlakozik az együtteshez…
Tíz élvonalbeli csapat játszik a hétvégén…
Pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Real Madrid…
Manuel Neuer hibája sokba került a bajoroknak…
A Rossoneri féltucat gólig meg sem állt…
A kapusnak esélye sem volt a hárításra!
Az elején rájuk ijesztettek, de a katalánok hozták a kötelezőt a végén
Lassan minden PL-topcsapattal hírbe hozták…
Ezzel a sikerrel az MTK fellépett a dobogó legalsó fokára!
Az Arsenal menedzsere szerint még nagyon szoros a bajnokság
Nem ez az első ilyen produkció a spanyol csapatról
Gera Zoltán korábbi csapatától erősítene…
A vezetőség egyre elégedetlenebb a spanyol szakember munkájával
Vajon véget ér a blancók pechszériája?!