Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női U19-es Eb-selejtező: harmadik meccsét is elvesztette a magyar válogatott

A magyar női U19-es válogatott ezekben a napokban Telkiben vív Európa-bajnoki selejtezőtornát…

(Photo by Quality Sport Images/Getty Images)

A magyar női U19-es válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Skócia korosztályos együttesétől az Európa-bajnoki selejtezőtorna harmadik, utolsó fordulójában Telkiben.

A skótok már az első öt perc végén megszerezték a vezetést, majd a 17. percben Eloise Morran duplázta meg az előnyüket. Innentől kezdve a brit gárda biztosan tartotta kézben a mérkőzést, miközben a magyar csapat hiába próbálkozott becsülettel, képtelen volt közelebb zárkózni. A találkozó hajrájában a skótok újból eredményesek voltak, Laura Berry második góljával alakították ki a végeredményt.

Rácz Zsófia csapata így háromból három vereséggel végzett a négyes utolsó helyén, és a folytatásban a B-Ligában folytatja szereplését. A csoport másik mérkőzésén némi meglepetésre Svédország 1-0-ra győzött Hollandia ellen, így mindhárom ellenfél hat ponttal zárta a küzdelmeket és mindannyian továbbjutottak.

A mieink a három mérkőzésen egy gólt szereztek és 13 találatot kaptak.

Skócia U19 – Magyarország U19 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Berry (6., 78.), Morran (17.), ill.

Magyarország U19: Ascher Dóra – Jákri Dóra, Csáki Eszter, Török Otília (Bozsik Linett, 77.), Nyul Petra – Sinka Napsugár (Hécz Zsuzsanna, 77.), Szarvas Sára, Kern Fanni – Murár Viktória, Németh Virág (Égi Barbara, 68.), Szabó Dóra

“Nem indult jól a mérkőzés, a dolgunkat nehezítette, hogy kulcsembereinkre nem számíthattunk, ami abból is adódik, hogy ez már a harmadik összecsapás rövid idő alatt, és ehhez a tempóhoz nincsenek hozzászokva a lányok. Tudtuk, hogy agresszíven játszó skót csapat vár ránk, és gyors tempójú mérkőzés lesz, de a gólok ismét elkerülhetők lettek volna. A lányoknak a meccs után elmondtam, hogy innentől kezdve már a következő célnak kell a szemük előtt lebegnie, hogy visszakerüljünk az A ligába. Van öt hónapjuk, ez idő alatt mindenkinek egyénileg is sokat kell dolgoznia azért, hogy ez megvalósulhasson” – nyilatkozta Rácz Zsófia szövetségi edző az mlsz.hu-nak.