Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért Spanyolországba az argentin edző – HIVATALOS

A Real Valladolid edzőváltása mellett egy másik nehéz helyzetben lévő csapat is cserére szánta el magát…

(Photo by Wagner Meier/Getty Images)

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Deportivo Alavés a hétfő esti órákban megerősítette Luis García menesztését, nem sokkal később pedig Eduardo Coudet került kinevezésre a csapat újdonsült vezetőedzőjeként.

Az 50 éves argentin szakember korábban a Celta Vigo trénereként dolgozott már Spanyolországban, Coudet 2020 novembere és 2022 novembere között 84 találkozóból 31 alkalommal vezette győzelemre a galíciai csapatot. Ezen kívül jobbára hazájában, valamint Brazíliában tevékenykedett. Legnagyobb sikerei közé tartozott a Racing Clubbal megnyert argentin bajnoki cím a 2018-2019-es idényből, valamint a 2023-as Mineiro-bajnokság elhódítása az Atlético Mineiróval. Coudet továbbá több ízben volt a brazil Internacional edzője, melyet másodszor 2023 júliusától idén júliusig irányított, munkáját 63 mérkőzést követően köszönték meg.

Az elmúlt három fordulóban nyeretlen vitóriai csapat 15 forduló alatt szerzett 13 pontjával a 16. helyet foglalja el a La Liga tabelláján, miután eddig mindössze négy mérkőzést nyert meg a szezonban.