Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egykori játékosával erősítene a River Plate – sajtóhír

Nemzetközi sajtóinformációk szerint az argentin rekordbajnok fontolóra vette egykori kiválósága visszahozatalát…

(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)

A TyC Sports beszámolói szerint a River Plate együttese komolyan érdeklődik korábbi játékosa, Juan Fernando Quintero újbóli megszerzéséért, akinek játékjogáért a Racing Club másfél évvel ezelőtt 3,6 millió dollárt fizetett és legalább ennyit kérne most is a szolgálataiért.

A 31 éves kolumbiai középpályás először 2018 és 2020 között állt a River alkalmazásában. Tagja volt a 2018-as Libertadores-kupát elhódító együttesnek, méghozzá éppen egy óriási gólt lőtt a Boca Juniors elleni finálé visszavágójának hosszabbításában. Ezt követően a kínai Shenzen labdarúgója lett, ahonnan később visszatért a “milliomosokhoz”. Quintero a második pauzája alatt 36 mérkőzésen hét gólt és nyolc előkészítést regisztrált csapata színeiben. Különösen az első szerepvállalása idején rendkívül fontos szereplőnek bizonyult.

A rutinos középpályás 2023 első felében hazájában futballozott, de mindössze hét mérkőzésen lépett pályára az Atlético Júnior színeiben, majd tavaly februárban szerződött mostani kenyéradójához. Quintero igazi másodvirágzását éli a klubnál, minden sorozatot figyelembe véve 52 mérkőzésen 13 találatot és 10 előkészítést regisztrált az Academia színeiben, alapembere volt a Copa Sudamericana idei kiírását megnyerő társulatnak is.

A nagyszerű átlövésekkel bíró középpályás annak idején Európában is kipróbálhatta magát, a 2012-2013-as idényben a Pescara labdarúgója volt, majd hat éven át az FC Porto alkalmazásában állt, de jobbára tőlük kölcsönben szerepelt.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!