Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hajnal Tamás szerint a Ferencváros jelenleg egy kétarcú csapat

A Ferencváros sportigazgatója szerint csapata jelenleg elég kétarcú, ami a bajnokságot és az Európa-ligát is illeti.

Hajnal Tamás, a Fradi sportigazgatója szerint az eredmények azt mutatják, hogy kétarcú jelenleg a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros, írja az MTI.

A sportvezető az M4sport.hu-nak adott interjúban értékelte a zöld-fehérek idei évét és azt, hogy az Európa-ligában jól teljesítő, kilenc ponttal továbbjutásra álló csapat az NB I-ben miért marad el a várakozásoktól és áll a második helyen.

“Ha az eredményeket nézzük, akkor két arcunkat mutatjuk. A nemzetközi kupában a csapat játéka sokat fejlődött, a hazai bajnokságban van néhány olyan meccs, ami nagyon fájó. Idén is sok mérkőzést játszottunk már, de ez nem lehet kifogás, voltak bajnokik, amelyeken nem teljesítettünk jól”

– kommentálta a csapat kétarcúságát a sportvezető.

“Szeretnénk minden meccsen kiszolgálni a szurkolókat, de szakmailag nem lehet összehasonlítani a nemzetközi és a hazai találkozókat. A találkozók mentális megközelítése is különbözik. Más stílusban kell szerepelni a nemzetközi meccseken, mint a bajnokikon.”

Hajnal kiemelte, a hazai meccsek elején “élesebbnek” kell lennie a futballistáiknak és ki kell használni az első lehetőségek egyikét, hogy megtörjék a rivális ellenállását.

A Ferencváros nyáron edzőt váltott, a hirtelen távozó Dejan Szankovics helyére Pascal Jansen ült le, ez nem egyszerűsítette a klub helyzetét Hajnal Tamás szerint.

“Nem volt betervezve ez a helyzet. Sok változás volt a kereten belül is, ami akkor is megnehezíti a helyzetet, ha nem váltunk edzőt. Közben pedig nyáron elkezdtük a nemzetközi szereplést és úgy kellett építeni a csapatot, hogy közben győzelmeket is kellett szerezni”

– mondta a sportigazgató.

Beszélt a nyáron szerződtetett brazil támadóról, Matheus Saldanháról is, aki még mindig nem játszott végig egyetlen meccset sem, mivel nincs tökéletes állapotban, viszont a sportigazgató szerint “legkésőbb a téli felkészülés után százszázalékos állapotban lesz.”

Varga Barnabásra szintén külön kitért Hajnal, a magyar válogatott csatárról ugyanis elterjedt hogy az olasz élvonalban szereplő Torino figyeli. A sportigazgató jelezte, hogy “teljesen normális”, ha figyelik játékosaikat és Varga ismert csatár, akinek a számaira felkapják a fejüket a szakértők.

“Az, hogy kivel tárgyalunk a klub belügye, de Barnával mi nagyon komolyan tervezünk a jövőre nézve is, fontos tagja a csapatnak”

– jelentette ki határozottan Hajnal, majd az izraeli Abu Fani eladásáról kapcsolatos pletykával kapcsolatban megjegyezte, hogy mindig jókat mosolyog azon, amikor ilyen hírek jelennek meg egy-egy játékosról a médiában.

Hajnal Tamás beszélt arról is, hogy a klub utánpótlására is figyel és keresi azokat a tehetségeket, akik bemutatkozhatnak az NB I-es keretben.

“Sok ember keményen dolgozik ezen, elég csak ifjabb Lisztes Krisztián példáját említeni”

– fogalmazott a tehetséges támadóról, aki ugyanakkor egyelőre nem tudott bekerülni a frankfurtiak első keretébe, így nem játszhat majd korábbi klubja ellen az El-ben. Ennek ellenére Hajnal Tamás szerint Lisztes Krisztián nem döntött rosszul, amikor váltott, mert meg kell ragadni a lehetőséget.

A sportigazgató szerint a Ferencvárosnak minden évben meg kell célozni a Bajnokok Ligája-szereplést és meglátása szerint az idei BL-mezőnyben több olyan csapat is van, amellyel egy szinten van a magyar bajnok.

A hazai riválisokkal kapcsolatban Hajnal elmondta, az Újpestnek adottak a lehetőségei arra, hogy megnehezítse az FTC dolgát:

“Meglátjuk, hogy élnek ezekkel, mert a lehetőség nem garancia semmire. Látható a fejlődés, de, hogy 17 győzelmünk után óriási sikerként élik meg a döntetlent az az ő dolguk. Huszonhét meccs óta vagyunk veretlenek velük szemben, senki sem gondolta, hogy ilyen hosszú szériánk lesz.”