Két év után diadalmaskodtak újra…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Amolyan karácsonyi ajándékként a szurkolóknak….
Januárban vele erősítenék meg a keretet!
Igyekeznie kell(ene) a manchesterieknek…
Tíz öltéssel kellett összevarrni az arcát…
Az Arsenal drámai csatában múlta felül a Bayern Münchent…
Nem jött össze a bravúr…
Magabiztos előnnyel vezeti a francia pontvadászatot a Paris Saint-Germain…
A szaúdi labdarúgó-bajnokság (Saudi Pro League) 13. fordulójában rendezték az idény egyik nagy rangadóját, az Al-Ittihad – Al-Nassr mérkőzést.
(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)
Az első játékrészben túl sok lehetőséget nem alakítottak ki a csapatok, erre mutat a hazaik 0.12-es és a vendégek 0.13-as xG mutatója, azaz várható gólok száma is, így 0-0-val mentek szünetre az együttesek. A második félidőben már több lehetőséget dolgoztak ki és megérkeztek a gólok is.
Az 55. percben az Al-Ittihad szerezte meg a vezetést, Al Shanqiti indult meg a jobb oldalon és remekül észrevette, hogy a hosszú sarkon teljesen üresen érkezik Karim Benzema, a francia támadó pedig a tőle megszokott módon nem hibázta el a ziccerét, 1-0! Az Al-Nassr azonban gyorsan válaszolni tudott a hazaiak vezető találatára, az 57. percben Angelo ugrott ki ziccerben, viszont gyengén találta el a labdát, így Danilo Pereira tisztázni tudott a gólvonal előtt, de a labda visszapattant a 19 éves brazil játékos elé, majd a lendületből érkező Cristiano Ronaldo elé tálalt, a portugál klasszis pedig kapuba lőtt 7 méterrtől, 1-1! Ezt követően mindkét oldalon apróbb lehetőségek adódtak, és már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz a vége, ám a hazaiaknak végül sikerült meglőnie a második gólt. A hosszabbítás 1. percében Mario Mitaj tette le a labdát Steven Bergwijnnak, a holland támadó pedig 13 méterre a kaputól elkezdte keresztbe vezetni a labdát, majd remekül lőtt a hosszúba, 2-1!
Az Al-Ittihad a győzelmével 5 pontra meglógott az Al-Hilal elől, az Al-Nassr a vereségével pedig jó eséllyel kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból, ugyanis már 11 pont a hátránya.
Al-Ittihad – Al-Nassr 2-1 (0-0)
Helyszín: King Abdullah Sports City (Jeddah), Vezette: F. Tello (argentin)
Gólszerzők: Benzema (55.), Bergwijn (90+1.) ill. C. Ronaldo (57.)
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 13. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Csütörtök:
Damac – Al-Feiha 2-2
Al-Wehda – Al-Okhdood 2-3
Al-Shabab – Al-Fateh 2-2
Péntek:
Al-Kholood – Al-Qadisiya 0-3
Al-Orubah – Al-Riyadh 0-1
Al-Ittihad – Al-Nassr 2-1
Szombat:
13:55 Al-Khaleej – Al-Ettifaq
18:00 Al-Hilal – Al-Raed
18:00 Al-Taawon – Al-Ahli
A bajnokság állása:
Két év után diadalmaskodtak újra…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Amolyan karácsonyi ajándékként a szurkolóknak….
Januárban vele erősítenék meg a keretet!
Igyekeznie kell(ene) a manchesterieknek…
Vasárna játsszák a visszavágót…
Tíz öltéssel kellett összevarrni az arcát…
Az Arsenal drámai csatában múlta felül a Bayern Münchent…
Nem jött össze a bravúr…
Magabiztos előnnyel vezeti a francia pontvadászatot a Paris Saint-Germain…
Az Arsenal és a Newcastle is várhatja a Tottenham – Manchester United meccs győztesét…
A Cesena és a Sampdoria sem tudott komoly ellenállást kifejteni!
A klub 2+1 évre szóló szerződést kötött a veterán kameruni futballistával
Korábban egy rövid ideig irányította már a csapatot!
Ez az ötödik trófeája a naptári évben a királyi gárdának
Sűrűn szerepel mostanában a hírekben Enzo Maresca csapata…
Így szavazott a szövetségi kapitány…
Újraépítheti a karrierjét…
A Real Madrid 18:00-kor lép pályára a Pachuca ellen….
Évek óta Magyarországon játszik…
Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…