Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: “Majd ha 10 meccset elveszítünk zsinórban, el lehet küldeni Postecoglout!”

A Tottenham kulcsembere, Cristian Romero a Chelsea elleni újabb balul sikerült angol bajnokit követően úgy érezte, a nyilvánosság előtt ki kell állnia az utóbbi hetek gyenge szereplése miatt már a szurkolók által is megtalált Ange Postecoglou mellett.

(Photo by Marc Atkins/Getty Images)

 

Mint ismert, a Spurs hazai pályán kapott ki 4:3-ra városi riválistól, így zsinórban másodszor kapott ki az angol bajnokságban, miközben egy döntetlent is játszott mind a Premier League-ben, mind az Európa-ligában – Mindezt azok után, hogy november 23-án 4:0-ára ütötte ki a Man. City-t az Etihadban (…)

(…) A pocsék szériának csak rövid ideig (15 percet játszhatott visszatérése után az argentin hátvéd a Chelsea ellen – a szerk.), lehetett része a Tottenham egyik alapembere, Cristian Romero, aki rögtön a meccs után kiállt Ange Postecoglou menedzser mellett.

“Ange Postecoglou egy nagyszerű edző! Mindezt nem szabad elfelejtenünk! Majd ha elveszítünk egymás után 10 meccset, el lehet küldeni az edzői stábot, de addig a játékosokat illeti először kritika! Örülünk, hogy Ange-vel és a stábjával dolgozhatunk együtt nap mint nap. Most valóban nem vagyunk túl jó formában, de azt sem szabad elfelejteni, hogy rengeteg sérülés hátráltat minket! Higgyék el azért dolgozunk, hogy túl legyünk a nehézségeken!” – idézi az argentin válogatott középhátvédet szavait a BBC.

Romeróval egyébként egyet értett a Spurs csapatkapitánya, Son Heung-Min is, hozzátéve, hogy most ” játékosoknak kell előre lépnie és meghálálni mind Postecoglou mind a szurkolók bizalmát”.