Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az olasz edzőfejedelem beleállt Guardiolába

A Manchester City az elmúlt hetekben rég nem látott hullámvölgybe került az angol bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyaránt…

(Photo by Riccardo De Luca/Anadolu via Getty Images)

A szakkommentátorként dolgozó egykori kiváló olasz edző, Fabio Capello szerint kizárólag Pep Guardiola okolható a Manchester City gyengélkedése miatt:

“Guardiola kiváló tréner, de egyszerűen túl arrogáns és merész akar lenni rengeteg helyzetben. Volt, hogy azért veszített el címeket, mert be akarta bizonyítani, hogy ő miatta nyer a csapat, nem a játékosoknak köszönhetően. Az én véleményem szerint többször nem játszatott kulcsjátékosokat egyes összecsapásokon, hogy a saját játékát próbálja fényezni.Lehet, hogy a játékosok már nem bírják Guardiolát, mert egy ponton túl már nem képesek újat mutatni a számára.”

A Manchester City az utolsó tíz tétmérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni, ezzel a bajnokságban címvédő létére csak negyedik, míg a BL-ben az éppencsak továbbjutást jelentő, 22. pozíciót foglalja el.