Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Diallo góljával fordított és nyerte meg a városi derbit a Manchester United! – videóval

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójában a Pep Guardiola vezette Manchester City a Ruben Amorim által irányított Manchester Unitedet látta vendégül.

(Photo by Carl Recine/Getty Images)

A vezetést a 36. percben szerezte meg a Manchester City egy nem túl eseménydús félidőben. Kicsiben elvégzett szöglet után De Bruyne adott középre, mely során a labda megpattant, végül így lett tökéletes Gvardiol számára, aki 5 méterről bólintott a kapuba (1-0). Több találat már nem született az első játékrészben, így Guardiola legénysége előnyből várhatta a folytatást. 

A második félidő folyamán egyértelműen inkább a Manchester United dominált. A 62. percben közel állt az egyenlítéshez Ruben Amorim együttese, Bruno Fernandes beívelését követően Diallo csúsztatott bele a labdába, Ederson viszont bravúrral szögletre paskolt. A 74. percben Höjlund ugratta ki Fernandest, aki Ederson felett átemelte a labdát, mely végül a kapu mellé ment. A 86. percben büntetőt ítélt a Manchester United javára Anthony Taylor, Matheus Nunes buktatta a tizenhatoson belül Amad Diallot. A tizenegyest Bruno Fernandes értékesítette rendkívül magabiztosan, azaz egyenlített a vendég alakulat (1-1). A 90. percben aztán jött a dráma, fordított a Manchester United! Lisandro Martínez ívelte előre a labdát, Diallo átemelte a labdát Ederson felett, majd ezt követően a hálóba gurította (1-2). Ezzel a góllal elhozta a három pontot a City otthonában Ruben Amorim alakulata, 2021 márciusa óta először nyert az Etihadban a United. 

Manchester City – Manchester United 1-2 (1-0)
Helyszín:
Etihad Stadion (Manchester); Vezette: Anthony Taylor
Gólszerzők: Gvardiol (36.) ill. Fernandes (88. – büntető), Diallo (90.)
Sárga lap:
Walker (40.) ill. Höjlund (40.)
Kiállítás: ill.

Manchester City: Ederson – Walker, Dias, Gvardiol – Gündogan (Savinho 89.), Bernardo Silva – Doku (Grealish 77.), De Bruyne (Kovacic 68.), Foden, Nunes – Haaland. Vezetőedző: Pep Guardiola 

Manchester United: Onana – De Ligt (Yoro 79.), Maguire, Martínez – Mazraoui (Antony 79.), Ugarte, Fernandes, Dalot – Diallo (Lindelöf 90+1.), Höjlund (Zirkzee 78.), Mount (Mainoo 14.). Vezetőedző: Ruben Amorim

Videós összefoglaló:

A 16. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Arsenal – Everton 0-0

Liverpool – Fulham 2-2
Newcastle – Leicester 4-0
Wolverhampton – Ipswich Town 1-2
Nottingham Forest – Aston Villa 2-1

Vasárnap:
Brighton – Crystal Palace 1-3

Manchester City – Manchester United 1-2
20:00 Chelsea – Brentford (Tv: Spíler 1)
20:00 Southampton – Tottenham

Hétfő:
21:00 Bournemouth – West Ham

-A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore