Ez az ötödik trófeája a naptári évben a királyi gárdának
Sűrűn szerepel mostanában a hírekben Enzo Maresca csapata…
Így szavazott a szövetségi kapitány…
Újraépítheti a karrierjét…
A Real Madrid 18:00-kor lép pályára a Pachuca ellen….
Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…
Gary O’Neil menesztése után a vasárnap esti órákban újabb menedzser munkáját köszönték meg az angol bajnokságban (Premier League)…
(Photo by Dan Istitene/Getty Images)
A Southampton hivatalos csatornáin jelentette be, hogy a továbbiakban nem Russell Martin lesz az első csapat menedzsere, mivel néhány órával korábban a “szentek” hazai pályán szenvedtek 5-0-s vereséget a Tottenhamtől.
A 38 esztendős skót tréner tavaly nyáron vette át a Soton irányítását, és munkájának köszönhetően a csapat kiharcolta a visszajutást a másodosztálytól, azonban a PL-ben a rajt óta nem tudták felvenni a ritmust. A Southampton a bajnokságból eddig eltelt 16 forduló alatt mindössze öt pontot szerzett, így sereghajtó a mezőnyben, már most kilencpontos hátrányban az utolsó bennmaradó helytől. A csapat a szeezonbeli egyetlen győzelmét november 2-án aratta az Everton 1-0-s legyőzésével.
Martin összességében 73 mérkőzésen irányította a csapatot, amely ebből 33 találkozót nyert meg a kezei alatt és 26-ot vesztett el, 14-szer pedig megosztozott a pontokon az ellenféllel.
We can confirm that we have taken the difficult decision to part ways with our Men’s First Team Manager, Russell Martin.
— Southampton FC (@SouthamptonFC) December 15, 2024
Ez az ötödik trófeája a naptári évben a királyi gárdának
Sűrűn szerepel mostanában a hírekben Enzo Maresca csapata…
Így szavazott a szövetségi kapitány…
Újraépítheti a karrierjét…
A Real Madrid 18:00-kor lép pályára a Pachuca ellen….
Évek óta Magyarországon játszik…
Már az árát is megszabták a fiatal labdarúgónak a kékek…
Egyre kevesebb lehetőséget kap a zöld-fehéreknél…
Hosszú ideje betegséggel küzdött…
Pályára lép többek között a Liverpool, az Atalanta és az AS Roma…
Megerősítette szándékait…
Két csoportban véget értek a küzdelmek…
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…