A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Az olasz sportsajtóban hétfő délutánra robbant az a bizonyos bomba, amely szerint az olasz élvonalbeli Como egy újabb korábbi kiválósággal erősítheti meg keretét.
(Photo by Pier Marco Tacca/Getty Images)
A Serie A újonca ugyanis nem mással, mint Dele Allival tárgyal, akivel kapcsolatban már a klub részéről, Cesc Fabregas vezetőedző is elismerte, hogy megkezdik a közös munkát – Még ha nem is olyan értelemben, ahogyan azt a sportsajtóban gondolják.
“Találkoztunk Delével tegnap. Megegyeztünk, hogy velünk edzhet karácsony után, elsősorban azért, hogy visszanyerje az erőállapotát.” – fogalmazott Fabregas csapata AS Roma elleni vasárnapi győzelmét követően.
Ahogyan az lenni szokott, a korábbi spanyol klasszis szavai csak olajat adtak arra a bizonyos tűzre, hiszen már Fabrizio Romano is megemlítette, hogy a Como-nál valóban opció a még mindig csak 28 esztendős középpályás szerződtetése, ám abban az esetben, ha a július óta klub nélküli, korábbi 37 esztendős angol válogatott Alli bizonyítani tud – elsősorban fizikailag, hogy készen áll a folytatásra a profi futballra – a Fabregas által beharangozott közös edzéseken.
Az olasz sportsajtóban eközben állítják, hogy egyértelmű üzenet az is, hogy Alli a helyszínen tekintette meg az AS Roma elleni találkozót.
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Ismét nigériai játékoshoz került a földrész Aranylabdája…
Folytatódott a tisztogatás…
A támadósorát erősítené meg a Spurs…
Enzo Maresca csak perememberként számol a támadóval…
Legutóbb Spanyolországban dolgozott…
Megtartották a kontinenstorna sorsolását…
Nem sikerült megfékezni a hullámvölgyet…
Szinte minden kapura tartó lövéséből gólt szerzett Simone Inzaghi csapata!
Kiváló iramú és gólgazdag mérkőzést játszott a két együttes…
A 10-es mezt is megkapta új csapatánál…
A 16. fordulóban szerezte meg első győzelmét a sereghajtó, ráadásul egy neves ellenféllel szemben…
Ebben a naptári évben már nem számíthatnak rá!
Az újonc trénere, Cesc Fabregas is beszélt már minderről…