A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
A török labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 16. fordulójának zárómérkőzését hétfő este a listavezető Galatasaray és a kiesés elől menekülő Trabzonspor játszotta.
(Photo by Ahmet Okatali/Anadolu via Getty Images)
A Galatasaray már a mérkőzés 8. percében megszerezte a vezetést, Yunus Akgün vette észre a védők mögé bemozgó Dries Mertenst, a rutinos belga támadó pedig nem hibázta el a ziccerét, a jobb alsóba gurított éles szögből, 1-0! A vendégeknek azonban volt válasza a találatra, a 17. percben egyenlíteni tudtak, egy remek kontratámadás végén Mihammed Cham tekerte a kapu elé a labdát, amit Ozan Tufan bólintott 5 méterről a hálóba, 1-1! A 29. percben viszont újra megszerezték a vezetést a hazaiak, Akgün vezette rá a védelemre a labdát, majd gondolt egyet és jó 20 méterről a jobb felsőbe tekert ballal, 2-1! A hátralévő bő negyedórában a hazaiaknak még két gólhelyzete is adódott, mindkettő Sallai Roland előtt, azonban Cakir kapus mindkét próbálkozását védeni tudta a magyar válogatott támadónak.
A második félidőben is potyogtak a gólok, meglepetésre az első két találatot egyaránt a vendégek szerezték. Az 51. percben Simon Banza harcolt meg a labdáért az alapvonalnál, majd rávezette Muslerára és éles szögből a kapuba vágta a labdát, 2-2! Az 55. percben pedig fordítani tud a Trabzonspor, Simon Banza beadását Ozan Tufan tudta a kapuba fejelni, 2-3! A Galatasaray azonban gyorsan egyenlíteni tudott, a 63. percben a csereként beálló Batshuayi tudott értékesíteni egy büntetőt, 3-3! Az Oroszlánok egyenlítő találatát követően kettészakadt a pályára pár percre és kialakult egy kisebb adok-kapok, de főleg a hazaiaknak volt gólszerzési esélye, azonban Cakir kapus minden egyes próbálkozást hárított. A hosszabbítás 1. percében óriási ziccer adódott a vendégek előtt, azonban Dragus emelésénél Bardakci óriásit mentett, pedig a labda már túljutott Muslerán. A ráadás 7. percében Batshuayi irányába szállt a labda, de a támadó csak a kapufát találta el. A hosszabbítás 8. percében végül meglett a győzelem a Galatasaraynak, Gabriel Sara ívelt a kapu elé egy szabadrúgást, ami a Batshuayival harcoló Sahin Yilmazról saját kapujába pattant, így egy öngóllal szerezte meg a három pontot a hazai együttes, 4-3! A Galatasaray a győzelmével visszaállította 6 pontos előnyét a Fenerbahcéval szemben, míg a Trabzonspor egyetlen pontra van a kiesést érő 17. helytől.
Galatasaray – Trabzonspor 3-3 (2-1)
Helyszín: Rams Park (Isztambul), Vezette: K. Saglam
Gólszerzők: D. Mertens (8.), Y. Akgün (29.), Batshuayi (63. – büntetőből), S. Yilmaz (90+8. – öngól) ill. O. Tufan (17., 55.), S. Banza (51.)
A mérkőzés videós összefoglalója:
A bajnokság állása:
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Ismét nigériai játékoshoz került a földrész Aranylabdája…
Folytatódott a tisztogatás…
A támadósorát erősítené meg a Spurs…
Enzo Maresca csak perememberként számol a támadóval…
Legutóbb Spanyolországban dolgozott…
Megtartották a kontinenstorna sorsolását…
Nem sikerült megfékezni a hullámvölgyet…
Szinte minden kapura tartó lövéséből gólt szerzett Simone Inzaghi csapata!
Kiváló iramú és gólgazdag mérkőzést játszott a két együttes…
A 10-es mezt is megkapta új csapatánál…
A 16. fordulóban szerezte meg első győzelmét a sereghajtó, ráadásul egy neves ellenféllel szemben…
Ebben a naptári évben már nem számíthatnak rá!
Az újonc trénere, Cesc Fabregas is beszélt már minderről…