A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő VfB Stuttgart együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított szélsőjével, Jamie Lewelinggel.
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
A Stuttgart együttese a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodniuk Jamie Lewelinggel a közös folytatást illetően. A szélső az előző szezont kölcsönben töltötte a csapatánál az Union Berlintől, majd a nyár folyamán végleg megszerezték a játékjogát 5 millió euró ellenében. Leweling már az előző idényben is meghatározó szereplője volt a kiválóan teljesítő csapatnak, és a most futó idényben is fontos szerep jut neki Sebastian Hoeness elképzeléseiben. A vezetőség így meg is jutalmazta egy új szerződéssel a játékost, aki még a nyáron írt alá egy 4 évre szóló kontraktust. Ezt a felek most további egy évvel, azaz 2029 nyaráig meghosszabbították, és a hírek szerint az új megállapodás értelmében Leweling fizetését is megemelték.
Jamie Leweling a Stuttgart színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 53 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 5 gólig és 9 gólpasszig jutott. Piaci értékét 13 millió euróra teszi a transfermarkt.
Jamie #Leweling🤝 2029#VfB I #VfBStuttgart I #VfBStuttgart1893 I #AusCannstatt I #furchtlosundtreu pic.twitter.com/MuwWj6RY3G
— VfB Stuttgart (@VfB) December 17, 2024
A Cagliari nagyjából egy félidőn át tudta tartani magát!
Kiharcolták a 32-es táblán való szereplést…
Zöld utat kaphat a távozáshoz…
Vele helyettesítenék a lejáró szerződésű Thomas Parteyt!
Több külföldi csapat is szívesen látná…
Az új megállapodása 2029 nyaráig szól!
Nehéz feladat következik…
Visszatérhet a Serie A-ba…
A másodosztály kieső zónájában telelnek…
Ismét nigériai játékoshoz került a földrész Aranylabdája…
Folytatódott a tisztogatás…
A támadósorát erősítené meg a Spurs…
Enzo Maresca csak perememberként számol a támadóval…
Legutóbb Spanyolországban dolgozott…
Megtartották a kontinenstorna sorsolását…
Nem sikerült megfékezni a hullámvölgyet…
Szinte minden kapura tartó lövéséből gólt szerzett Simone Inzaghi csapata!
Kiváló iramú és gólgazdag mérkőzést játszott a két együttes…
A 10-es mezt is megkapta új csapatánál…
A 16. fordulóban szerezte meg első győzelmét a sereghajtó, ráadásul egy neves ellenféllel szemben…
Ebben a naptári évben már nem számíthatnak rá!
Az újonc trénere, Cesc Fabregas is beszélt már minderről…