Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: hosszabbítottak a saját nevelésű tehetséggel! – hivatalos

Az utóbbi napokban igencsak középpontba kerülnek a londoniak a hírek terén: egészen pontosan hol az átigazolási hírek; hol egy komolyabb botrány; vagy éppen legújabban az egyik legnagyobban tehetségüknek kikiáltott fiataljuk miatt.

(Photo by Ryan Pierse/Getty Images)

 

Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea együttese ugyanis bejelentette, hogy új szerződést kötött fiatal tehetségével, Josh Acheamponggal.
Érdekesség, hogy a nagy ígéretnek kikiáltott jobbhátvéd azok után kapott új kontraktust, hogy első profi szerződését csak idén júliusban írta alá – Most 2029 nyaráig hosszabbítottak vele.

“Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk a hosszabbításról. Nem ismertem Josh-t, de már a felkészülési időszak első két-három napja után láttam, hogy különleges tehetség, akivel terveim vannak, és ezt ő is tudja!” – kommentálta a ejelentést a londoniak menedzsere, Enzo Maresca.

A 18 esztendős angol utánpótlás válogatott játékos nyolc éves kora óta abban a Chelsea-ben futballozik (!), amelyben az elmúlt szezon végén, még májusban debütálhatott egy Tottenham elleni városi rangadó legvégén a Premier League-ben. Maresca érkezésével már azon kívül, hogy rendszeresen a felnőtt csapattal edzhet, az Angol Ligakupában valamint a Konferencialigában is lehetőséget kapott Acheampong egy-egy találkozón.