Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: válogatott játékost igazolt a sereghajtó – HIVATALOS

A másodosztályú Kisvárdától távozó montenegrói támadó visszatér az NB I-be…

(Photo by Filip Filipovic/Getty Images)

A Kecskeméti TE hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub januártól szabadon igazolhatóként szerződteti Driton Camajt a Kisvárdától.

A 27 éves montenegrói csatár négy év alatt 112 mérkőzésen 17 gólt és 12 gólpasszt jegyzett az NB I-ben a klub színeiben. A kiesést követően is maradt a Várdánál, és az NB II-ben 13 mérkőzésen két gólt szerzett és egy gólpasszt adott az ősszel. Camaj azonban nem hosszabbította meg a lejáró szerződését a szabolcsiakkal, így a klubváltás mellett döntött, melynek eredményeként továbbra is hazánkban fog futballozni.

“Nagyon sok jót hallottam a klubról korábbi csapattársaimtól, akik játszottak már itt. Izgatott vagyok és várom már, hogy elkezdhessem a közös munkát ebben a kitűnő közösségben. Megtisztelő lesz, hogy egy olyan edzővel dolgozhatok, mint Gera Zoltán, aki legenda a magyar labdarúgásban. Azért jöttem, hogy segítsek, szeretnék magamból mindent kiadni az edzéseken és a meccseken. Nem egyszerű a szituációnk, de hiszek benne, hogy ezen közösen a szurkolóinkkal tudunk változtatni tavasszal, és megőrizzük a helyünket az NB I-ben” – nyilatkozta a 21-szeres montenegrói válogatott labdarúgó.