Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: már a télen kész elengedni védőjét az Arsenal! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal együttese már a tél folyamán kész elengedni védőjét, Kieran Tierneyt.

(Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)

2019 nyarán nagy reményekkel szerződtette Kieran Tierneyt a Celtictől 27 millió euró ellenében az Arsenal gárdája. A skót játékosnak azonban messze nem úgy alakult a klubváltás, mint ahogy azt remélték. A balhátvédet ugyanis számtalan alkalommal hátráltatták rendkívül hosszú és makacs sérülések, ami miatt sosem tudott igazán meghatározó szereplővé válni a londoni csapatnál. Nem meglepő módon az Arsenal vezetősége nem is tervezi meghosszabbítani Tierney jövő nyáron lejáró szerződését, sőt már a télen készek őt elengedni, hátha látnak még belőle némi bevételt. A 27 éves játékos januártól már szabadon tárgyalhat az angol csapatokon kívül bármely kérőjével, de a hírek szerint már szinte biztosan megvan az, hogy Tierney hol folytatja a pályafutását. A beszámolók alapján ugyanis nevelőegyesülete, a Celtic szeretné őt a szezon második felére kölcsönvenni, emellett pedig előszerződést is kötni vele, hogy a 2025/2026-os szezontól ismét a zöld-fehérek játékosa legyen. A hírek szerint Tierney is nyitott a visszatérésre, így már januárban megszülethet a megegyezés a felek között.

Kieran Tierney az Arsenal színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 125 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 5 gólig és 13 gólpasszig jutott. Piaci értékét 10 millió euróra teszi a transfermarkt.