Egyre mélyebbre csúszik Guardiola együttese…
Úgy tűnik, mindenben megegyeztek a felek…
A nyáron annyira nem sikerült egy hasonló ügylet…
Marad a felcsúti gárda szolgálatában…
Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a támadó
A fiatal játékos sérülés miatt nem fog pályára lépni
A klubmenedzser beszélt a jövőjéről…
Ha a folyamatos vereségsorozat nem lenne elég a Citynél…
Hamarosan megtörténhet a bejelentés is
Hazai sajtóbeszámolók szerint nemzetközi érdeklődés mutatkozik az MTK Budapest tehetséges középpályása iránt…
(Photo by Martin Rose – FIFA/FIFA via Getty Images)
Az NB1.hu információi szerint az MTK Budapest csapatában megbízható teljesítményt nyújtó U21-es válogatott középpályás, Kosznovszky Márk játékára már külföldön is felfigyeltek, ugyanis az angol másodosztályban (Championship) szereplő Blackburn Rovers és Norwich City egyaránt követi őt.
A 22 éves középpályás 2013 és 2019 között az MTK utánpótlásában pallérozódott, majd a Parma színeiben szerepelt Olaszországban, de 2021-ben visszatért a kék-fehérekhez, és azóta az első csapatot erősíti. Kosznovszky mostanáig 37 NB I-es mérkőzésen négy gólt szerzett. A MTK-nál idén hosszabbította meg további három évvel a szerződését.
A lap megkeresésére az MTK klubmenedzsere, Polyák Balázs is megerősítette az érdeklődőket: “Valóban van több érdeklődés Márk iránt. Nagy értéke a klubnak és magyar labdarúgásnak is. Közösen dolgozunk azon, hogy a pályafutása a legjobb irányba haladhasson.”
A forrás azonban hangsúlyozta, egyáltalán nem biztos, hogy Kosznovszky már a közelgő, januári átigazolási időszakban klubot válthat.
Egyre mélyebbre csúszik Guardiola együttese…
Úgy tűnik, mindenben megegyeztek a felek…
A nyáron annyira nem sikerült egy hasonló ügylet…
Marad a felcsúti gárda szolgálatában…
Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a támadó
A fiatal játékos sérülés miatt nem fog pályára lépni
A klubmenedzser beszélt a jövőjéről…
Ha a folyamatos vereségsorozat nem lenne elég a Citynél…
Hamarosan megtörténhet a bejelentés is
Ez a szezonja is sérülésekkel tarkított a játékosnak
A cégcsoporton belül készül klubot váltani…
Bár szerződése már lejárt, a klubnál maradt az elmúlt hónapokban
A szakember korábban is megfordult már az MLS-ben
Már az édesapja is a klubot szolgálta…
Játékosként és edzőként is eredményes volt a csapattal…
Gulácsi Péter és Willi Orbán végig a pályán volt az Allainz Arénában…
Lényegében mindenben, így jöhet a hivatalos bejelentés is…
A portugál tréner a nyáron megkapta, akit akart…
A klub történetének legdrágább eladása lett…
Dolgozott még többek között a Torino és a Genoa élén is
Az edző után máris új igazolás érkezett…
Kisorsolták a következő kör párosításait…
Eldőlt, hogy melyik párharc győztesével játszik a Chelsea a nyolcaddöntőben…