Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európában folytathatja a friss argentin bajnok csapatkapitánya – sajtóhír

Nemzetközi sajtóinformációk szerint argentin élcsapatok mellett Európából is érdeklődnek a Vélez Sarsfield fiatal védője iránt…

(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)

A TyC Sports beszámolói szerint a Boca Juniors és a River Plate korábbi érdeklődése mellett a Lazio ugyancsak szívesen látná soraiban az argentin bajnokság legutóbbi kiírását megnyerő Vélez Sarsfield csapatkapitányát, Valentín Gómezt.

A 21 éves középhátvéd a Fortín saját nevelésű játékosa, eddig csak ennek a klubnak a színeiben szerepelt. Gómez a profik közti 2022-es debütálása óta 109 mérkőzésen lépett pályára az első csapatban és hátvéd létére három gólt is szerzett. Fiatal kora ellenére a közelmúltban a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemelte a Véleznél, miközben a csapata végső sikerével záruló Liga Profesional 27 fordulója alatt 22 mérkőzésen lépett pályára. A tehetséges játékos minden sorozatot figyelembe véve 42 találkozón szerepelt eddig 2024-ben a klubcsapatában.

Gómez az elmúlt években gyakori szereplője volt az argentin U20-as válogatottnak, hét mérkőzésen foglalkoztatták őt a korosztályos együttesben.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!