Először ünnepelhetett győzelmet a Barcelona otthonában Diego Simeone
Ismerős környezetbe térhet vissza…?
A saját tizenhatosa előteréből volt eredményes…
Bár úgy tűnt, nyáron távozik, most mégis megegyeztek a hosszú távú maradásban
A védő kontraktusa nyáron lejár
Komoly sérülést szenvedett a Bayern München elleni vereség során
A norvég csatárnak két bajnoki meccs óta még kapu eltaláló lövése sem volt
Egyre több érdeklődőt jegyezhetünk fel…
A korábbi edzőt a múlt héten menesztették, miután a csapat az utolsó helyen áll a tabellán
Első mesterhármasát jegyezte a bajnokságban a svéd támadó!
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 18. fordulójának rangadóján a tabella első helyén álló Barcelona vendégeként érkezett azonos pontszámmal a második Atlético Madrid. A katalánok hiába birtokolták többet a labdát, a helyzetkihasználásuk gyengének bizonyult, amit kihasználtak a madridiak az utolsó pillanatban. Diego Simeone idegenben először nyert a Barca ellen.
(Photo by David Ramos/Getty Images)
A mérkőzés elején a Barcelona dominált. Már a 3. percben Raphinha fejese okozott zavart, de Oblak kapuja akkor még nem forgott veszélyben. A hazai csapat folyamatos nyomás alatt tartotta az Atlético védelmét, de a madridiak hősiesen védekeztek. A 30. percben aztán megtört a jég, és megszerezte a vezetést a Barcelona: Pedri és Gavi összjátéka után a spanyol középpályás pontos lövéssel szerzett vezetést. Az első félidő utolsó perceiben az Atlético majdnem egyenlített, de Inigo Martínez remek mentése megakadályozta Alvarez helyzetét.
A második félidőben a Barcelona közel állt előnyének megduplázásához, de Fermín López és Raphinha helyzetei kimaradtak. A 60. percben az Atlético váratlanul egyenlített: Rodrigo De Paul remek távoli lövéssel talált be a bal alsó sarokba. A meccs hajrájában mindkét csapat a győztes gól megszerzésére törekedett. Raphinha több veszélyes próbálkozással hívta fel magára a figyelmet, de Oblak bravúros védései életben tartották az Atlético reményeit. A hosszabbítás utolsó percében pedig jött a hidegzuhany a hazaiak számára, mivel a 96. percben megnyerte az Atlético Madrid a mérkőzést: egy eladott labda után Molina passzolt középre Sörlothhoz, aki higgadtan a léc alá bombázott. Ez a győzelem rendkívül fontos három pontot jelentett az Atlético Madrid számára, amely ezzel a sikerrel tovább erősítette pozícióját a bajnoki tabella élén.
Barcelona – Atlético Madrid 1-2 (1-0)
Helyszín: Olimpiai Stadion (Barcelona) Vezette: Ricardo De Burgos
Gólszerzők: Pedri (30.) ill. de Paul (60.), Sörloth (90+6.)
Sárga lap: – ill. Witsel (54.), Le Normand (77.)
Kiállítás: – ill. –
Barcelona: Inaki Pena – Koundé, Cubarsi, Inigo Martínez, Balde – Casadó (Eric García, 80.), Pedri – Raphinha, Fermín López (Olmo, 64.), Gavi (Ferran Torres, 64.) – Lewandowski. Megbízott edző: Marcus Sorg
Atlético Madrid: Oblak – Llorente (Sörloth, 73.), J. Giménez (Witsel, 52.), Lenglet, Javi Galán – Simeone (N. Molina, 62.), de Paul, Barrios, Gallagher (Koke, 62.) – Griezmann (Le Normand, 73.), Alvarez. Vezetőedző: Diego Simeone
A La Liga 18. fordulójának eredményei és további programja:
Péntek:
Girona – Valladolid 3-0
Szombat:
Getafe – Mallorca 0-1
Celta Vigo – Real Sociedad 2-0
Osasuna – Athletic Bilbao 1-2
Barcelona – Atlético Madrid 1-2
Vasárnap:
14:00 Valencia – Alaves (Tv: Spíler 2)
16:15 Real Madrid – Sevilla (Tv: Spíler 2)
18:30 Las Palmas – Espanyol
18:30 Leganes – Villarreal (Tv: Spíler 2)
21:00 Betis – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása:
Először ünnepelhetett győzelmet a Barcelona otthonában Diego Simeone
Ismerős környezetbe térhet vissza…?
A saját tizenhatosa előteréből volt eredményes…
Bár úgy tűnt, nyáron távozik, most mégis megegyeztek a hosszú távú maradásban
A védő kontraktusa nyáron lejár
Komoly sérülést szenvedett a Bayern München elleni vereség során
A norvég csatárnak két bajnoki meccs óta még kapu eltaláló lövése sem volt
Egyre több érdeklődőt jegyezhetünk fel…
A korábbi edzőt a múlt héten menesztették, miután a csapat az utolsó helyen áll a tabellán
Első mesterhármasát jegyezte a bajnokságban a svéd támadó!
A magyar válogatott középpályás legutóbb márciusban talált be a bajnokságban a Heidenheim ellen
Bo Henriksen együttese a Dortmund és a Bayern München után újabb élcsapat skalpját gyűjtötte be!
Egyre mélyebbre csúszik Guardiola együttese…
Úgy tűnik, mindenben megegyeztek a felek…
A nyáron annyira nem sikerült egy hasonló ügylet…
Marad a felcsúti gárda szolgálatában…
Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a támadó
A fiatal játékos sérülés miatt nem fog pályára lépni
A klubmenedzser beszélt a jövőjéről…
Ha a folyamatos vereségsorozat nem lenne elég a Citynél…
Hamarosan megtörténhet a bejelentés is
Ez a szezonja is sérülésekkel tarkított a játékosnak
A cégcsoporton belül válthat klubot…