Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Angol beszámolók szerint a Paris Saint-Germain lehet az a csapat, amelyik kisegíti az Ágyúsokat a téli átigazolási szezon folyamán, hogy Mikel Arteta csapatnak életben maradjanak a bajnoki címről szőtt álmaik…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
Miközben Mikel Arteta csapata szombaton 5-1-re legyőzte a Crystal Palace-t, és életben tartotta bajnoki esélyeit, a mérkőzést Saka sérülése árnyékolta be az első félidőben.
Arteta később megerősítette, hogy a szélső több hétig nem lesz bevethető, ami komoly csapás, tekintve, hogy az angol játékos 5 gólt és 10 gólpasszt jegyzett a Premier Leagueben, míg egyetlen másik csapattársa sem ért el nyolcnál több közvetlen gólhozzájárulást a legfelsőbb osztályban.
Mindeközben a francia válogatott támadó, Kolo Muani hátrányos helyzetbe került Párizsban, mivel a francia támadó idén mindössze kétszer kezdett a Ligue 1 bajnokánál. A PSG küzd azzal, hogy támadásokat építsen Kolo Muani vezetésével, így talán segítene neki, ha olyan játékosok mellett szerepelhetne, mint Havertz, aki a játékával képes lenne megzavarni az ellenfelek védelmét.
Randal Kolo Muani kölcsönbe, vételi opció nélkül érkezhetne az Ágyúsokhoz, így az angol sajtó szerint Mikel Arteta csapata csak nyerni tud azon, hogy megpróbál beépíteni egy egykor szebb napokat megélt támadójátékost a keretébe, hogy megőrizze a helyét a bajnoki címért folytatott versenyben.
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…