Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
A Manchester City menedzsere szerint akár még arra is van esély, hogy az angol címvédő jelenlegi formája miatt a Bajnokok Ligájában való indulás is elúszhat a klub számára…
(Photo by Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)
Anglia jelenleg remekül szerepel Európában a nemzetközi porondokon, hogy megszerezze az ötödik helyet a következő szezon Bajnokok Ligájában való indulásért, azonban a Manchester City jelenlegi helyezése alapján még ez is kevés lenne a csapat számára.
“Amikor ezt korábban mondtam, az emberek nevettek. Azt mondták, hogy a Bajnokok Ligájába való kvalifikáció nem nagy siker. De én tudom, mert ez megtörtént már más klubokkal itt az országban. Sokáig domináltak, majd éveken keresztül nem jutottak be a Bajnokok Ligájába.”
– mondta Pep Guardiola.
Guardiola csapata december 26-án az Everton ellen játszik, majd december 29-én a Leicesterhez látogat, és január 4-én a West Hamet fogadja otthon.
Mivel mindhárom ellenfél az utolsó hét helyen áll, a City számára lehetőséget ad arra, hogy javítson a legutóbbi borzasztó eredményein, melyekben csupán négy pontot szereztek nyolc mérkőzésből, amit Guardiola elismer, és amely kétségessé tette a csapat magas rangú európai ambícióit.
“Az egyetlen csapat, amely az utóbbi években mindig a Bajnokok Ligájában szerepelt, a Manchester City volt, most pedig a mi kvalifikációnk került veszélybe…”
– fejtette ki a spanyol menedzser.
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…
“Soha nem fordult meg a fejemben, hogy eligazoljak…”
Felmerült ez a forgatókönyv is…
Új szerződése 2030 nyaráig érvényes!
Ennyi idősen igazolt a Barcelonához…
Bekerült az első csapatba, de tétmeccsen még nem szerepelt…
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…