Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A megszűnés szélére sodródott Haladás VSE nyílt levélben fordult Magyarország miniszterelnökéhez…
(Photo by Christian Hofer/DeFodi Images via Getty Images)
Mivel a Haladás VSE úgy tűnik, hogy december 31-ig képtelen megfizetnie a NAV felé az 55 millió forintos tartozás, a megszűnés szélére sodródott a patinás vasi egyesület.
A karácsony előtti napokban az is kiderült, hogy a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. a Cégbíróság felé benyújtotta a tulajdonosváltozással kapcsolatos valamennyi dokumentumot, és a Kft. az ehhez szükséges költségeket is átutalta.
A VSE azonban a pénteki nap során nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez, hogy segítséget kérjen a fennmaradáshoz, melyet teljes egészében közölt a klub hivatalos oldalán.
“Ez a levél nem más, mint egy utolsó segélykiáltás. Egy kérés azért, hogy egy múltat idéző örökség, amely generációk életét formálta és ami, Magyarország egyik szimbólumává vált ne vesszen el végleg” – olvasható a nyílt levélben.
“Kérjük, hogy segítsen konszolidálni az egyesületet, biztosítva ezzel a működéshez szükséges stabil alapokat. Az egyesület fennmaradását érintő nehézségek kapcsán sajnos eddig nem érkezett érdemi támogatás a városvezetés részéről; mindössze azt a lehetőséget ajánlották fel, hogy csatlakozzunk egy másik szervezethez. A december 18-i küldöttgyűlésen megválasztott új elnökség elkötelezett amellett, hogy újraindítsa a szeretett klubunk munkáját, és megszilárdítsa az alapokat, amelyekre a Haladás VSE jövőjét építhetjük. Ehhez azonban elengedhetetlen már Miniszterelnök Úr támogatása és együttműködése. Ne hagyjuk elveszni Magyarország egyik legrégebbi ékkövét” – kérték a szombathelyiek.
Átmenetileg 4 pontra ellépett legfőbb riválisától a címvédő!
A tolnaiak így 3 pontra megközelítették a listavezető Puskás Akadémiát!
A katalán játékosok kezdeményezésére…
Mindkét csapat nagyon fontos pontokat hullajtott el…
Krstovic duplája végül nem ért pontot a Leccének!
Első gólját szerezte a magyar légiós a lengyel csapatában…
Nem sikerült közelebb kerülni a dobogóhoz…
Az olasz mester szerint a csapata remek formában várja a nagy tavaszi hajrázást…
Eddig azt gondolhattuk, hogy ‘csak’ az FC Barcelonánál nem volt elégedett a fiatal játékos…
Nem tudta kihasználni a riválisok botlását Niko Kovac csapata…
A magyar légiós csapata is bejelentkezett a rájátszásért…
Egyre közelebb a bajnoki címhez a liverpooli együttes…
Hatalmas lehetőséget szalasztottak el a “Gyógyszergyáriak”, hiszen a Bayern München is kikapott!
A kiesés elől menekülő Bochum tudott fordítani a listavezető otthonában…
A nyírségiek pedig nagyon fontos pontokat buktak el…
Nagy nevek érkezhetnek Londonba a csalódást keltő szezont követően…
A Forest ezzel bebiztosította a harmadik helyét a tabellán!
A nemzetközi helyzet fokozódik…
Már nyolc éve a csapatot erősítő a játékos…
32 évesen elhatározta magát…
Azonban így is akad érdeklődő bőven…
Versenyben tudtak maradni a mieink…
Azonban Robert Lewandowski is szívesen maradna a klubnál…
Nevelőcsapatát készül elhagyni az MLS-klub kegyeiért…