Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A megterhelő ősz után igyekszik kipihenni a fáradalmakat a magyar válogatott és a Ferencváros kapusa…
(Photo by Christian Charisius/picture alliance via Getty Images)
A Ferencváros első számú kapusa, Dibusz Dénes a fradi.hu oldalnak még az ünnepek előtt foglalta össze az elmúlt időszakot:
“Tavaly is nagyjából hasonló terhelésben volt részem, így nem újdonság a sok mérkőzés, ami amúgy is kellemes teher, hiszen a válogatott találkozók és az európai megmérettetések mindig komoly kihívást jelentenek. Természetesen fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt az őszi időszak, így kifejezetten örülök annak, hogy most egy kicsit kiengedhetem a gőzt.”
“Az utolsó bajnoki után külföldre utaztunk a családdal, de az ünnepeket már itthon töltjük. Karácsonykor a szeretteinké és a barátainké a főszerep, velük év közben kevesebbet tudunk találkozni, így örömmel tölt el, hogy ebben a pár napban több időt szánhatunk rájuk. A kikapcsolódás után pedig jöhet a folytatás, ami reményeink szerint eredményes lesz” – tette hozzá a zöld-fehérek csapatkapitánya a karácsonyi időszak jelentette kikapcsolódásról.
A Ferencváros 2025-ben az első tétmérkőzését január 23-án az Eintracht Frankfurt vendégeként játssza az Európa-ligában.
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”