Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
Mint arról beszámoltunk, a Liverpool együttese 3:1-es győzelmet aratott hazai pályán a Leicester City ellen az angol bajnokság (Premier League) 18. fordulójában. A találkozó mindent eldöntő, 3. hazai találatát Mohamed Salah szerezte, aki ezzel a góljával egy elit társasághoz csatlakozott. Az egyiptomi támadónak ugyanis ez volt a Premier Leaguben a 100. gólja, amit hazai pályán szerzett, ebből kettőt a Stamford Bridgen, még a Chelsea játékosaként, míg 98-at az Anfielden a Liverpool futballistájaként. Salah így a PL történetének 8. játékosa lett, aki eljutott ehhez a mérföldkőhöz, ráadásul a 100 gólhoz mindössze 142 mérkőzésre volt szüksége, amivel a 4. leggyorsabban érte el ezt a kivételes eredményt. A Liverpool labdarúgóját egyébként ezen a listán három korábbi klasszis csatár, Alan Shearer (91 mérkőzés), Thierry Henry (113 mérkőzés) és Sergio Agüero (125 mérkőzés) előzi meg.
Fewest games needed to score 100 Premier League home goals:
◎ 91 – Alan Shearer
◎ 113 – Thierry Henry
◎ 125 – Sergio Aguero
◉ 142 – Mohamed SalahFour of the greatest ever players to grace the Premier League. 😍 pic.twitter.com/T4JKsDunwB
— Squawka (@Squawka) December 26, 2024
100 – Mohamed Salah has become the eighth player to score 100 home goals in the Premier League (98 at Anfield, 2 at Stamford Bridge). Landmark. #LIVLEI pic.twitter.com/UOvHcnkRVp
— OptaJoe (@OptaJoe) December 26, 2024
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”