Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United együttese az AC Milan játékosával, Fikayo Tomorival erősítené meg a védelmét.
(Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images)
Az olasz és az angol sajtó egybehangzó értesülései szerint könnyen elképzelhető, hogy Fikayo Tomori a tél folyamán távozni fog az AC Milan csapatától. Az angol játékos ugyanis október közepe óta egyértelműen kiszorult a milánóiak kezdőcsapatából a bajnokságban, Paulo Fonseca pedig azóta csak 13 percet adott neki a bizonyításra a Serie A-ban. Nem meglepő módon Tomori nincs megelégedve a helyzetével, így az ügynöke már megkezdte a puhatolózásokat más csapatoknál. Szerencséjükre komoly érdeklődés mutatkozik az angol játékos iránt, Angliából ugyanis leginkább a Newcastle Uniteddel boronálják össze a 27 éves középhátvédet, de ezen kívül az Aston Villa és a West Ham United érdeklődéséről is hallani, míg Olaszországból a Juventus és a Napoli figyeli árgus szemekkel a futballista helyzetét. A hírek szerint a Milan is kész lenne megválni Tomoritól, ám ehhez az egyik csapatnak legalább 25-30 millió euró körüli összeget le kell tennie a milánóiak asztalára.
Fikayo Tomori 2021 januárja óta erősíti az AC Milan csapatát, melynek színeiben eddig 157 mérkőzésen 7 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2027 nyaráig köti aktuális klubjához, piaci értékét pedig 22 millió euróra teszi a transfermarkt.
AC Milan are open to offers for Fikayo Tomori this January for around £25m and Newcastle United are interested according to Rudy Galetti.
He is thought to be open to leaving Italy in the near future, according to TEAMtalk, as he has only managed 13 minutes of game time in Serie… pic.twitter.com/K5Br6r3qeb
— Magpie 24/7 (@Magpie24_7) December 22, 2024
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…