Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
Az AS Románál egyre bizonytalanabbá vált a világbajnok középpályás sorsa, azonban egy lehetősége biztosan akad…
(Photo by Andrea Staccioli/Insidefoto/LightRocket via Getty Images)
Gastón Edul információi szerint a Boca Juniors hivatalos szerződési ajánlatot tett az AS Roma középpályása, Leandro Paredes számára, akit már januártól szívesen látnának viszont egykori csapatnál.
Az argentin újságíró ugyanakkor leszögezte, hogy a játékosnak jövő nyárig még élő szerződése van az olasz klubbal, a Boca pedig a “farkasokkal” egyelőre nem vette fel a kapcsolatot. Ráadásul a szerződésében egy olyan kitétel is szerepel, hogy amennyiben Paredes legalább a szezonbeli mérkőzések felén pályára lép a Romában, akkor a szerződése automatikusan további egy évvel, 2026. június 30-ig meghosszabbodik. Élő szerződése esetén csak átigazolási díj ellenében vásárolhatják meg játékjogát.
A 30 éves védekező középpályás 2010 és 2015 között szerepelt a Boca első csapatában, mellyel egy-egy argentin bajnokságot és kupát nyert. Paredes ezt követően légiósnak állt, Európában többek közt a Zenit Szentpétervár, a Paris Saint-Germain és a Juventus alkalmazásában fordult meg, jelenleg a második periódusát tölti az AS Románál.
Egyelőre a helyzet meglehetősen komplikáltnak tűnik, de nem lehetetlen, mivel a világbajnok középpályás korábban kijelentette, hogy előbb-utóbb szeretne visszatérni nevelőcsapatához. Ennek létrejöttéhez azonban a Bocának minden bizonnyal az AS Roma beleegyezésére is szüksége lesz.
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Így maradhat fenn az egyesület működése…
Bejelentkezett az év góljára…
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…