Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Az AC Milan és az AS Roma 1-1-es döntetlenje után a Rossoneri vezetőedzőjének sorsa megpecsételődött…
(Photo by Claudio Villa/AC Milan via Getty Images)
Miután a tréner már vasárnap este megerősítette, hétfő délelőtt 10 óra magasságában az AC Milan is beszámolt róla, hogy menesztette Paulo Fonsecát a csapat vezetőedzői posztjáról.
“Az AC Milan bejelenti, hogy Paulo Fonsecát felmenti az első csapat vezetőedzői feladatai alól. A klub köszönetét fejezi ki Paulónak a kiváló profizmusáért, és a jövőbeli törekvéseihez a legjobbakat kívánja számára” – olvasható a Milan rövid közleményében.
Az 51 éves portugál szakemberrel a milánói gárda az idény eleje óta döcögősen teljesített, gyakorlatilag a kezdetektől fogva folyamatosak voltak a találgatások a távozásáról. Fonseca irányításával a Milan 24 meccsből 12-t nyert meg hat-hat döntetlen és vereség mellett, miközben a bajnokságban 17 meccs alatt csak 27 pontot szerzett, így csupán a nyolcadik helyet foglalja el. A BL-ben egy fokkal jobban teljesítenek, mivel az első két, elvesztett meccs után zsinórban négy találkozót nyertek, így a 36 csapatos főtáblán a 12. helyet foglalják el hat forduló után.
Gianluca Di Marzio véleménye szerint egy másik portugál tréner, Sergio Conceicao követi Fonsecát a Rossoneri kispadján. A nyárig hét éven át az FC Portót vezető szakember annak idején aktív játékosként a városi rivális Inter futballistája volt 2001 és 2003 között. Ha minden a terv szerint halad, akkor az új edző január 3-án a Szuperkupában mutatkozhat be a csapat élén.
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Így maradhat fenn az egyesület működése…
Bejelentkezett az év góljára…
Hazai pályán játszott döntetlent a Dortmund, idegenben győzött az Aston Villa!
Szépségdíjas találatok tették emlékezetessé a találkozót…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Már a télen is szerették volna őt megszerezni!
Javában zajlik az edzőkeresés…
Ebben az idényben szerették volna birtokba venni a stadiont…
“Sosem értem. miért teszik fel ezt a kérdést…”
Rendszeres szereplőnek számít…
Nem akárki foglalkozott külön a magyar válogatott játékos jövőjével…
Az olasz mester keményebb összecsapásra számít, mint a Manchester City elleni visszavágó volt…
Ami nagyon fontos a játékos szerint, ha egy csapat az Atletico Madrid ellen készül kiállni…