Ajánlatot tettek a csapatot kereső magyar játékosnak – sajtóhír
Egyre több találgatás jelenik meg a klubcsapatánál létszámfeletti magyar védő jövőjével kapcsolatban…
(Photo by Craig Williamson/SNS Group via Getty Images)
A török aksam.com híre szerint a török bajnokságban (Süper Lig) szereplő Trabzonspor kész hároméves szerződést kínálni a Hoffenheimnél mellőzött magyar válogatott védőnek, Szalai Attilának, akit 2 millió euró körüli összegért vásárolhatnak ki.
A 26 éves hátvéd egy évvel ezelőtt igazolt a Hoffenheimhez a török Fenerbahcétól, azonban ősszel mindössze négy mérkőzésen lépett pályára. A több játéklehetőség reményében januárban kölcsön adták őt a szezon második felére a Freiburghoz, azonban az új csapatánál sem jutott több lehetőséghez, mindössze három mérkőzésen mindössze 101 percet töltött a pályán a Bundesligában, rögtön az első meccsén egy kapitális hibát vétett, és onnantól már nem számoltak vele, játékjoga visszakerült a Hoffenheimhez, amelynél szintén egyre bizonytalanabbnak tűnik a sorsa.
Sorozatos mellőzése ellenére Szalai helye a magyar válogatottban sokáig megkérdőjelezhetetlen volt, Marco Rossi szövetségi kapitány számított rá és a nemzeti együttessel az idei Európa-bajnokságon is részt vehetett, ugyanakkor az azóta is tartó mellőzése miatt az Eb óta nem szerepelt a válogatottban sem.
A portál szerint ugyan végleges megállapodás nem született, de hamarosan meglehet a megegyezés, miután a csapat vezetőedzője, Seol Günes is támogatja a korábban a Fenerbahcéban is futballozó szalai szerződtetését.
A gyengélkedő Trabzonspor a török bajnokság 13. helyén szerénykedik, mindössze négy ponttal megelőzve a kieső helyeket.