Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A hazai mellett a nemzetközi sajtó is élénken foglalkozik a magyar bajnok Ferencváros edzőkérdésével…
(Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)
Miután Pascal Jansen távozott a Ferencváros vezetőedzői posztjáról, a sajtóban azonnal elindultak a találgatások a holland szakember pótlását illetően.
A horvát Sportske novosti lap úgy értesült, hogy a Fradi legfőbb kiszemeltje a horvátok egykori kiváló játékosa Slaven Bilic lett volna, a korábban a West Ham Unitedet is irányító szakember azonban nemet mondott a megkeresére. Az 56 éves spliti származású szakember legutóbb Szaúd-Arábiában vállalt munkát az Al-Fateh edzőjeként.
A forrás megerősítette, hogy az Union Berlin korábbi mestere, Nenad Bjelica továbbra is jelölt a Ferencvárosnál, valamint az azelőtt a Dinamo Zagrebet irányító bosnyák Szergej Jakirovicsot szintén esélyesnek tartja a posztra.
Kubatov Gábor klublenök a szilveszteri esti évértékelőjében megerősítette, hogy a továbbiakban átmenetileg az eddigi másodedző, Leandro fogja felkészíteni a csapatot, de 60 napon belül új, főállású vezetőedzőt kell kinevezniük.
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…
Ötödször volt eredményes ebben a bajnoki idényben…
Nyolc év után máshol folytatja pályafutását…
Szokás szerint paprikás hangulatú volt a mérkőzés…
Visszatért az egyik újonchoz a szigetországba!
Eldőlt a helyi “GOAT” további sorsa…
A második félidőben négy gól is született…
A listavezetőhöz képest nyolc pont a hátránya José Mourinhóéknak…
Nem tudták folyták a felzárkózást…
Legutóbbi 8 meccséből hatodszor végzett döntetlenre Marco Silva csapata!
Megállíthatatlannak érzi magát…
A több játéklehetőség reményében vált…
Hazáján belül váltott csapatot…
Roppant mód elégedettek a munkájával…
Az Athletic Bilbao szó szerint ‘hajnalig húzta’ saját mérkőzését…
Túl vagyunk a szezon felén az angol harmadosztályban…
Európába is csábították…