Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: küzdelmes meccsen nyert a Galatasaray, így már 11 pont az előnyük a Fenerbahcéval szemben – videóval

A török labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 18. fordulójának szombati játéknapján lépett pályára a listavezető Galatasaray az európai kupahelyekért küzdő Göztepe ellenében.

(Photo by Hakan Akgun/Anadolu via Getty Images)

A Galatasaray gyorsan, már a 10. percben megszerezte a vezetést Victor Osimhen révén, a nigériai csatár büntetőből tudott betalálni, 1-0! A Göztepe azonban nem feltett kezekkel utazott el a listavezetőhöz, és a 27. percben sikerült is egyenlíteniük, egy labdaszerzést követően Dennis remekül indította Romulót, aki lefutotta Davinson Sánchezt, majd 7 méterről a rövid felsőbe lőtt, 1-1! Az első játékrészben pedig mindössze ez a két kaput eltaláló lövés volt és komolyabb helyzet már nem is alakult ki, így 1-1-gyes döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidő első negyedórájának a végén ismét megszerezte az előnyt a hazai együttes, a 61. percben Dries Mertens ugratta ki Yunus Akgünt, aki kissé éles szögből 6 méterről kilőtte a hosszú alsót, 2-1! A hosszabbítással együtt hátralévő bő 40 percben pedig már csak egy lesgólt lehetett feljegyezni, amit Lucas Torreira jegyzett, így Akgün gólja a győzelmet jelentette a hazaiaknak. A Galatasaray a győzelmével meglépett 11 pontra a Fenerbahce csapatával szemben, de az ősi rivális csak vasárnap játssza le soron következő bajnokiját.

A hazaiak vezetőedzője, Okan Buruk ezúttal a 74. percben csereként küldte be Sallai Rolandot, így nagyjából 26-27 minutum jutott a magyar válogatott támadónak.

Galatasaray – Göztepe 2-1 (1-1)
Helyszín: Rams Park (Isztambul), Vezette: A. Akarsu
Gólszerzők: Osimhen (10. – büntetőből), Akgün (61.) ill. Romulo (27.)

A mérkőzés videós összefoglalója:

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore