Izgalmas focit szeretne látni az új edző…
Itt folytatja pályafutását…
Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
A megsérült Benjamin Henrichs pótlására érkezne!
Esélye sem volt a negyedosztályú csapatnak…
A szezon második felét Németországban tölti!
A Manchester City a Nottingham Forestből igazolna, a Ferencváros bejelentette új edzőjét
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint hazacsábítanák az Argentínában játszó kolumbiai középpályást…
(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint a kolumbiai América de Cali együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat a Racing Club vezetőségével Juan Fernando Quintero leigazolásáról, és bár a felek közt még nem született meg a megegyezés, hamarosan sor kerülhet rá.
A 31 éves középpályás annak idején odahaza az Envigado csapatában nevelkedett, majd az Atlético Nacionalt erősítette. Ezen kívül emlékezetes éveket töltött 2018 és 2020 között a River Plate alkalmazásában. Tagja volt a 2018-as Libertadores-kupát elhódító együttesnek, méghozzá éppen egy óriási gólt lőtt a Boca Juniors elleni finálé visszavágójának hosszabbításában. Ezt követően a kínai Shenzen labdarúgója lett, ahonnan később visszatért a “milliomosokhoz”. Quintero a második pauzája alatt 36 mérkőzésen hét gólt és nyolc előkészítést regisztrált csapata színeiben. Különösen az első szerepvállalása idején rendkívül fontos szereplőnek bizonyult.
A rutinos középpályás 2023 első felében hazájában futballozott, de mindössze hét mérkőzésen lépett pályára az Atlético Júnior színeiben, majd 2023 augusztusában szerződött mostani kenyéradójához. Quintero igazi másodvirágzását éli a klubnál, minden sorozatot figyelembe véve 52 mérkőzésen 13 találatot és 10 előkészítést regisztrált az Academia színeiben, alapembere volt a Copa Sudamericana tavalyi kiírását megnyerő társulatnak is.
A nagyszerű átlövésekkel bíró középpályás annak idején Európában is kipróbálhatta magát, a 2012-2013-as idényben a Pescara labdarúgója volt, majd hat éven át az FC Porto alkalmazásában állt, de jobbára tőlük kölcsönben szerepelt.
Izgalmas focit szeretne látni az új edző…
Itt folytatja pályafutását…
Sorozatban ötödik bajnokiját nyerte meg a Nottingham!
Nagy csata volt a városi riválisok között, végül Sérgio Conceicao csapata örülhetett
A megsérült Benjamin Henrichs pótlására érkezne!
Esélye sem volt a negyedosztályú csapatnak…
A szezon második felét Németországban tölti!
A Manchester City a Nottingham Forestből igazolna, a Ferencváros bejelentette új edzőjét
A német liga is csatlakozik a kezdeményezéshez…
Hazájában szeretne játszani…
Megvan Pascal Jansen utódja…
Fél évre kötelezte el magát…
Egykori gólerős támadó ül le a zöld-fehérek kispadjára…
A játékos hajlik a váltásra…
Kyle Walker helyére érkezne…
Történelmi célkitűzést kapott feladatául…
Az olasz mester a ma esti Copa del Rey mérkőzést megelőzően nyilatkozott…
Hamar a tartalékok közé került…
Még csak nyáron érkezett a kékekhez, de a kevés játéklehetőség miatt akár már januárban válthat a középpályás…
Fél év után visszatérhet hazájába…
A manchesteri gigásznál csak epizódszerep jut neki…
A folytatásban tovább javíthatja saját rekordját…