Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyolc év után távozik a Ferencváros egykori alapembere – sajtóhír

Hazai sajtóértesülések szerint az NB I sereghajtója dobhat mentőövet a Ferencváros kiszoruló játékosának…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A csakfoci.hu értesülései szerint a Ferencvárosnál kiszoruló Botka Endre az idény második felére a Kecskeméti TE alkalmazásába kerülhet.

A 30 esztendős jobbhátvéd 2017 óta több mint 200 tétmérkőzésen lépett pályára zöld-fehérek színeiben, de hiába volt korábban éveken át kirobbanthatatlan tagja az együttesnek, Pascal Jansen az utóbbi időben jobbára csak csereként számított rá rá. Botka az aktuális idényben mindössze öt bajnokin és háro Európa-liga-mérkőzésen lépett pályára.

A lap úgy fogalmazott, hogy a védelem mindegyik posztján bevethető hátvéd hosszú évekig kirobbanthatatlan volt az FTC kezdőjéből és nagy szerepe volt abban, hogy a Fradi sorra nyerje a bajnoki címeket, valamint mindegyik évben bejusson valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, azonban a helyzete jelentősen megváltozott.

Mint ismeretes, az érintett csapatok egymással nagyon jó üzleti viszonyt ápolnak, a Fradi több játékos kölcsönben játszott Kecskeméten, ráadásul a KTE-t jelenleg egy ferencvárosi ikon, Gera Zoltán irányítja, aki játszott is még együtt Botkával a fővárosiaknál.