Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: fordulatokban gazdag mérkőzésen csent pontot a Liverpool otthonából a Manchester United! – videóval

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójában az Arne Slot vezette Liverpool a Ruben Amorim által irányított Manchester Unitedet fogadta.

(Photo by Carl Recine/Getty Images)

A mérkőzés első igazán nagy lehetősége a Liverpool előtt adódott. A 14. percben Gravenberch ugratta ki remek ütemben Cody Gakpot, aki a kimozduló Onana mellett elpöckölte a labdát, a holland támadó végül csak centikkel ugyan, de célt tévesztett. A 16. percben ismét Arne Slot legénységétől láthattunk óriási ziccert, Salah beadása után Mac Allister előtt adódott lehetőség, az argentin középpályás néhány méterről megeresztett lövését Onana védte bravúrral. A 20. percben a Manchester United részéről jegyezhettünk fel helyzetet, Dalot beívelésére Diallo érkezett középen, a támadó kicsit túlfutott a labdán, így nem tudta irányítani a fejest. A 29. percben Gravenberch szánta el magát egy távoli lövésre, melyet követően a labda éppen csak elkerülte Onana kapuját. A 42. percben Rúben Amorim tanítványaitól láthattunk ziccert, Martínez indítása után Höjlund került helyzetbe, a dán csatár kissé éles szögből lőtt, Alisson résen volt és védett. Az első félidő folyamán mindkét csapat előtt adódtak komoly lehetősége, de gól végül egyik fél részéről sem született. 

A második játékrészben gyakorlatilag az első nagyobb helyzetéből megszerezte a vezetést a Manchester United. Az 52. percben Bruno Fernandes passzolt Lisandro Martínezhez, aki néhány méterről, nagy erővel a felső léc alá bombázott (0-1). Az előnynek sokáig nem örülhetett a vendég együttes, mivel a Liverpooltól perceken belül jött a válasz. Az 59. percben Cody Gakpo egy szép csellel becsapta De Ligtet, majd ezt követően védhetetlenül a bal felső tekert (1-1). Núnez fejese után a 67. percben De Ligt ütött bele kézzel a labdába, Michael Oliver először tovább intett, majd az eset megnézése után büntetőt ítélt a Liverpoolnak! A megadott tizenegyest Mohamed Salah váltotta gólra, Onan eltalálta az irányt, ráadásul beleért a labdába, de védeni nem tudott (2-1). A 80. percben egyenlített a Manchester United, Garnacho átadása után Diallo vette be Alisson kapuját (2-2). A 90+7. percben jöhetett volna a dráma, ám végül elmaradt. Zirkzee passzát követően az elől maradt Maguire került ordító ziccerbe, aki néhány méterről jócskán a léc fölé lőtt. Egy rendkívül izgalmas mérkőzésen végül 2-2-es döntetlen született. 

Liverpool – Manchester United 2-2 (0-0)
Helyszín:
Anfield Road (Liverpool); Vezette: Michael Oliver
Gólszerzők:
Gakpo (59.), Salah (70. – büntető) ill. Martínez (52.), Diallo (80.)
Sárga lap: Nunez (77.), Alexander-Arnold (83.) ill. Dalot (23.), Diallo (54.), De Ligt (64.), Maguire (73.)
Kiállítás:
ill.

Liverpool: Alisson – Alexandor-Arnold (Bradley 86.), Konaté, Van Dijk, Robertson – Gravenberch, Mac Allister – Salah, Jones (Diogo Jota 61.), Gakpo (Elliott 86.) – Díaz (Nunez 60.). Vezetőedző: Arne Slot 

Manchester United: Onana – De Ligt (Yoro 84.), Maguire, Martíez – Mazraoui, Mainoo (Garnacho 72.), Ugarte, Dalot – Diallo, Fernandes – Höjlund (Zirkzee 87.). Vezetőedző: Rúben Amorim 

Videós összefoglaló:

A 20. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Tottenham – Newcastle 1-2

Aston Villa – Leicester 2-1
Bournemouth – Everton 1-0
Crystal Palace – Chelsea 1-1
Manchester City – West Ham 4-1
Southampton – Brentford 0-5
Brighton – Arsenal 1-1

Vasárnap:
Fulham – Ipswich Town 2-2

Liverpool – Manchester United 2-2

Hétfő:
21:00 Wolverhampton – Nottingham Forest (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore