Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig együttese a téli átigazolási időszakban a Wolfsburg védőjével, Ridle Bakuval erősítené meg a keretét.
(Photo by Ralf Ibing – firo sportphoto/Getty Images)
A Kicker legfrissebb beszámolói alapján az RB Leipzig gárdája a tél folyamán szerződtetné a Wolfsburg jobbhátvédjét, Ridle Bakut. A lipcsei alakulatnak azért lenne szüksége erősítésre ezen a poszton, mert Benjamin Henrichs a decemberben összeszedett sérülése miatt még sokáig nem áll majd a csapata rendelkezésére. A hírek szerint maga Baku is jelezte a Wolfsburg vezetőségének, hogy távozni szeretne a Leipzighez, ám a klubok egyelőre nem tudtak megállapodni az átigazolási díjat illetően.
Egyrészt a vezetőedző, Ralph Hasenhüttl sem engedné el egyik meghatározó játékosát, másrészt a Leipzig által kínált 3 millió eurós ajánlat nem ütötte meg a Wolfsburg vezetőinek ingerküszöbét, még annak ellenére sem, hogy Bakuknak az idény végén fog lejárni a szerződése a csapatnál. A források alapján van más kiszemeltje is a Leipzignek, amennyiben ugyanis a Wolfsburg nem fogadja el a felkínált összeget, úgy minden bizonnyal a Salzburgban szereplő Amar Dedic lehet az a játékos, akit a lipcseiek szerződtetni fognak a télen.
Ridle Baku 2020 októberében 10 millió euró ellenében érkezett a Mainztól a Wolfsburghoz. A klub színeiben azóta 166 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 20 gólt és 19 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 7 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨🔴 Ridle Baku (Wolfsburg) and Amar Dedic (Salzburg) appear on RB Leipzig’s right-back shortlist ✔️
Baku, on the verge of leaving VfL Wolfsburg as a free agent in summer at the latest. There was already contact between Leipzig and Baku‘s management. Confirmed after… pic.twitter.com/eI6kmJok5t
— Florian Plettenberg (@Plettigoal) January 2, 2025
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot