Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd tehetséges labdarúgója az élvonalban folytatja pályafutását…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Nyíregyháza-Spartacus hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Budapest Honvéd 21 éves védőjét, Benczenleitner Barnát.
A tehetséges hátvéd 2017-ben a Ferencvárostól került a Honvédhoz, és egy győri kölcsönjátékot leszámítva, Kispesten futballozott. Az NB II-ben ebben az idényben 15 meccsen két gólpasszt adott, az NB I-ben négyszer szerepelt eddig a pályafutása során. A 186 cm magas játékos a védelem bal oldalán bevethető. Folyamatosan tagja volt a korosztályos válogatottaknak, az U21-es nemzeti csapatban 19 alkalommal szerepelt.
“Örültem a Nyíregyháza megkeresésének, a fejlődésem szempontjából fontos volt, hogy az NB-I-ben játszhassak, és nem is gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e az ajánlatot. Tudom, hogy meg kell küzdenem a csapatba kerülésért, de ez nem jelent akadályt. Nagyon jó a hangulat a mérkőzéseken, szeretik Nyíregyházán a szurkolók a focit, ez is sokat számított a döntésnél. Tímár Krisztiánnal dolgoztam együtt a korosztályos válogatottnál és Győrben is, ez is egy érv volt a Szpari mellett” – mondta a klubot váltó labdarúgó.
“Barna bal oldali belső védőként és szélső védőként is bevethető. Jó felépítésű játékos, már most a kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik. Már régóta monitoroztuk, és ott szerepelt azon a listán, akiket szerettünk volna sorainkban tudni. A célunk továbbra is az, hogy minél több olyan fiatal magyar játékosunk legyen, akikben még rengeteg potenciál van minden tekintetben” – tette hozzá Fekete Tivadar, a Nyíregyháza Spartacus sportigazgatója.
Ezzel párhuzamosan a Honvéd bejelentette, hogy leigazolta a Nyíregyházától a 30 esztendős középhátvédet, Baki Ákost, aki a másodosztályban sereghajtó piros-feketék negyedik téli igazolása volt.
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…