A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Az óév utolsó napján derült ki, hogy távozik a Ferencváros vezetőedzője, azóta az új állomáshelyére is fény derült…
(Photo by ANP via Getty Images)
Az MLS-ben szereplő New York City FC hivatalosan is bejelentette, hogy Pascal Jansen veszi át a csapat irányítását, az új vezetőedző négy évre írt alá az amerikai együtteshez.
Az 51 éves holland szakember 2024 nyarán vette át a zöld-fehérek irányítását, vezetésével a csapat 30 tétmeccsen 18 győzelmet és 6-6 döntetlent, valamint vereséget ért el. A Fradi vezetésével a másodikként zárta az NB I őszi szezonját, az Európa-liga főtábláján pedig továbbjutó helyen és a Magyar Kupában is versenyben vannak.
Jansen pályafutása korábbi szakaszában a Jong PSV (2015-2017) és az AZ Alkmaar (2020-2024) trénereként tevékenykedett hazájában.
A New York City FC a Keleti konferencia hatodik helyén zárta a 2024-es alapszakaszt, majd a rájátszás második körében elvérzett a későbbi döntős, városi rivális New York Red Bullsszal szemben.
A Ferencváros a hétfői napon Robbie Keane-t nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének.
Officially official ✍️ pic.twitter.com/CrEf3SGOCQ
— New York City FC (@newyorkcityfc) January 6, 2025
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…