Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
Az elmúlt fél évet a magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Vasasnál töltő egykori válogatott csatár visszatért korábbi sikerei helyszínére…
(Photo by Horvath Tamas/Getty Images)
A Paks hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a tolnai klub újból szerződtette egykori játékosát, Könyves Norbertet, aki a szezon első felében a Vasast szolgálta.
A 35 éves csatár a 2023-2024-es szezonban 31 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett a Paks színeiben a klubnál töltött harmadik megszakítása során, mellyel a csapat házi gólkirálya lett. Könyves pályafutása korábbi szakaszában az MTK Budapest, a Debrecen, a Zalaegerszeg és a Diósgyőr mellett a 2015-2016-os szezont a Vasasnál töltötte, amikor 20 mérkőzésen három gólt szerzett a csapat színeiben. Az aktuálisan futó idényben Könyves epizódszerepet vállalt az angyalföldieknél, hét mérkőzésen egy gólt szerzett az NB II-ben, így a felek az elválás mellett döntöttek.
A paksi közönségkedvence 2013-2015, 2019-2020 és 2023-2024 után immáron negyedik etapját kezdheti meg a klubnál.
“Nem úgy alakult a helyzetem, ahogy tervezetem, szerettem volna, úgyhogy nagyon hálás vagyok a Paksnak, különösen Haraszti Zsolt ügyvezetőnek, valamint Bognár György vezetőedzőnek, hogy Ők számítottak és számítanak rám. Mindent megteszek, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak, és segítsem a csapatot a célok elérésében” – fogalmazott a visszatérő labdarúgó.
A vajdasági származású labdarúgó 2020-ban öt mérkőzésen a magyar válogatottban is pályára lépett, egy gólt szerzett.
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…