A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros kölcsönadtak két mellőzött légiósát…
(Photo by Marton Monus/picture alliance via Getty Images)
A Zalaegerszegi TE hivatalos oldalán tudatta, hogy a szezon hátralévő részére kölcsönvette a Ferencváros nigériai középpályása, Anderson Esiti játékjogát.
A 30 éves nigériai válogatott középpályás 2022 januárjában csatlakozott a zöld-fehérekhez, és Sztanyiszlav Csercseszov edzősége idején alapembernek számított a kilencedik kerületben. Az oszét szakvezető távozása után ő is elveszítette a helyét a csapatban, 2023 telén pedig Hajnal Tamás bejelentette, hogy többek között a nigériai játékossal sem számolnak a folytatásban. Ennek ellenére Esiti azóta is a Fradi keretéhez tartozott.
Esiti minden sorozatot figyelembe véve 60 meccsen szerepelt a Fradi színeiben, de a 2023-2024-es szezonban mindössze hat bajnokin és összesen 12 tétmeccsen jutott epizódszerephez, a jelenleg futó idényben pedig egyáltalán nem lépett pályára. A légiós azelőtt Portugáliában a Leixoes és az Estoril labdarúgója volt.
Továbbá a ZTE beszámolt arról, hogy a csatár Owusu Kwabenát szintén kikölcsönözte a Ferencvárostól az idény második részére.
A 27 éves ghánai támadó két évvel ezelőtt, 2023 januárjában került a zöld-fehérekhez, azóta minden sorozatot figyelembe véve 31 pályára lépés alatt hat gólt és négy gólpasszt jegyzett, jobbára azonban kiegészítő szerepet töltött be. Esitihez hasonlóan, már régóta létszámfeletti volt, csupán egyetlen találkozón szerepelt a folyamatban lévő szezonban.
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…