Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: könnyedén felülmúlta negyedosztályú ellenfelét a Liverpool! – videóval

Az angol labdarúgó FA-kupa 3. fordulójában a Liverpool együttese is bekapcsolódott a kupasorozat küzdelmeibe, ahol hazai pályán a negyedosztályú Accrington Stanley ellen léptek pályára.

(Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images)

Ahogyan az várható volt, az első percektől kezdve 10 emberrel igyekezett védekezni a negyedosztályú  Accrington, a Liverpool pedig minden mezőnyjátékosával az ellenfél térfelén tartózkodott. Az első komoly lehetőség a 13. percben alakult ki, amikor Tsimikas passzát Szoboszlai lépte át, így Alexander-Arnold tudott lőni tizenhat méterről, Crellin azonban lábbal nagy bravúrt mutatott be, majd a kipattanót Nunez vágta a kapu fölé. Összességében a “Vörösök” sem diktáltak hatalmas iramot, de így is komoly fölényben futballoztak, és az első félóra végén meg is szerezték a vezetést! Szoboszlai passzából indult a hazaiak ellentámadása, aminek a végén Nunez ugrott ki a védők közül, ő pedig középre gurított, ahol Jotának csak az üresen maradt kapuba kellett passzolnia, 1-0! A szünet előtti utolsó pillanatokban még sikerült megdupláznia előnyét Arne Slot csapatának, miután Szoboszlai passzából Alexander-Arnold gyönyörű mozdulattal 20 méterről kilőtte a hosszú felső sarkot, 2-0!

Az 57. percben közel járt a szépítéshez az Accrington, Josh Woods 20 méterről leadott lövésénél azonban a kapufa megmentette a hazaiakat. A 65. minutumban ismét egy vendég lehetőséget lehetett feljegyezni, egy beívelés után Love tudott hat méterről senkitől sem zavartatva fejelni, azonban nem találta el a kaput. A Liverpool első komoly helyzete a 76. percben alakult ki, amikor Danns passzából Chiesa került ziccerbe, az olasz szélső lövését azonban bravúrral védte a kapus, a kipattanót viszont már Danns vágta a hálóba, 3-0! A 87. percben Chiesa járt közel ahhoz, hogy tovább növelje a különbséget a felek között, de a lövése a kapufáról pattant ki. A rendes játékidő utolsó pillanataiban már sikerrel járt az olasz játékos, egy távolról elvállalt lövése ugyanis a kapufa érintésével jobb alsóban kötött ki, beállítva ezzel a 4:0-s végeredményt.

Liverpool – Accrington Stanley (IV.) 4-0 (2-0)
Helyszín:
Anfield Road Vezette: L. Smith
Gólszerzők:
Jota (29.), Alexander-Arnold (45.), Danns (76.), Chiesa (90.) ill.-
Sárga lapok:
ill. Henderson (58.)
Kiállítás:ill.-

Liverpool: Kelleher – Tsimikas, Endo (Nyoni 78.), Quansah, Alexander-Arnold (Bradley 61.) – Morton (McConnell 61.), Szoboszlai (Chiesa 46.) – Ngumoha (Danns 72.), Jota, Elliott – Nunez Vezetőedző: Arne Slot

Accrington Stanley: Francis Crellin – Love, Rawson, Awe, Martin (Conneely 63.) – Woods (O’Brien 63.), Khumbeni (Coyle 46.) – Hunter (Henderson 46.), Whalley, Walton (Mooney 78.) – Woods Vezetőedző: John Doolan

A mérkőzés összefoglalója: