Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: korábbi menedzserét nevezte ki a kiesés ellen harcoló Everton! – HIVATALOS

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton hivatalos közleményében számolt be arról, hogy David Moyes veszi át a csapat irányítását. 

(Photo by Paul Thomas/Getty Images)

David Moyes örökölte meg Sean Dyche megüresedett helyét a kiesés ellen harcoló Everton élén. A tapasztalt skót szakember hosszú évek után tért vissza a liverpooli gárdához, ahol korábban 2002-2013-ig dolgozott. Az Everton nem hozta nyilvánosságra, hány évre szóló szerződést kötött Moyesszal, a hírek szerint a felek 2027 nyaráig tartó megállapodást kötöttek. 

Ahogy már említettük, David Moyes 2002-2013-ig volt először az Everton menedzsere. A liverpooli klub kispadján 518 tétmérkőzésen foglalt helyet, 221-szer nyert, 134-szer játszott döntetlent és 163-szor szenvedett vereséget az együttes. Moyes kezei alatt sokszor befért a legjobb 6 csapat közé a Premier League-ben az Everton. a 2004/2005-ös szezonban például a BL-selejtezőt érő 4. helyig vezette a “Kékeket”, a 2008/2009-es idényben pedig az FA-kupa döntőig menetelt Moyes irányításával a klub.

Az Everton után ő örökölte meg 2013 nyarán Sir Alex Ferguson helyét a Manchester United élén, ahonnan már a szezon vége előtt néhány meccsel menesztették. Ezt követően volt a Real Sociedad és a Sunderland trénere is, azonban egyik csapatnál sem ragadt meg húzamosabb ideig. A West Ham United élére először 2017 novemberében nevezték ki, bár a “Kalapácsosokat” bent tartotta, ennek ellenére nem marasztalták. A 2019/2020-as szezon félénél azonban újra ő lett a West Ham menedzsere, ezúttal azonban hoszabb időszakra. Egészen 2024 nyaráig irányította a londoni együttest, melynél hasonlóan jó munkát végzett mint annak idején az Evertonnál. A 2022/2023-as szezonban tanítványaival elhódította a Konferencialigát, ezzel pedig első jelentős trófeáját nyerte meg.